Hong Kong Shatterdome

Snowden
@előcsarnok

Miután az Őrnagyról is csinált pár képet, már indultunk is az előcsarnokba. Itt is néhány képet el kell lőni. Nem baj, már kezd megjönni a kedvem a fényképezéshez. Persze, nem fogok idióta fejjel csücsöríteni a kamerába, ahogy azt Miekével csináltuk a gimis partikon meg az esküvőjén. És "v" betűt sem mutatok az ujjaimmal a szemem sarkában és még csak nem is pucsítok hozzá azt sugározva, hogy "kawaiiiiii". Szélesen vigyorgok, ahogy elképzelem azt a képet a Hall of Fame falon, ahol Snowden komolyan és ádáz arcot vágva áll, készen egy Kaiju feldarabolásához. Én meg mellette pucsítok az imént leírt módon. Snowden kitérne a hitéből. Ling meg csak idétlenül vihogna, ahogy szokott.
Nem, nem teszem ezt. Lesütöm a szemem, kicsit el is pirulok. Még jó, hogy most nem lát bele a gondolataimba. Amikor meg majd az Infernoban állunk, úgysem fog az agyamban matatni. Szóval tehát fotózás. Komoly arc, méltóságteljes. Plusz egy kis mosoly. Jó, így jó lesz.
Kattog a gép és villog a vaku. Remélem, nem kenődött még el a szemfestékem.

Snowden
@14-es szint, labor

- Josh Hayes, a PPDC hivatalos fotósa. - szólal meg integetve a fazon. - Én fogom fényképezni Önöket.
Végigmérem a pasit, és meg kell állapítanom, meglehetősen szimpatikus. A torzonborz sérója meg a kutyaszemei elég megnyerőek. Nekiáll előpakolni, én meg gyorsan felkapom a sisakomat is, majd az Őrnagyra pillantok. Elég nehéz leolvasni az arcáról, mit gondol, de a kemény ábrázata azt súgja, hogy egyelőre nehezen tudja eltenni az öreg meglepijét. Egy biztos: Hayes túl sokat magyaráz, és Snowden kezdi unni.
Jobbra-balra, feljebb, kijjebb, csak a fejet arrébb. Ez tényleg meglehetősen unalmas és elég rossz így állni hosszú ideig. A modelleknek nem lehet túl jó munkájuk, meg kell hagyni. Snowden még rá is szól a srácra, hogy igyekezhetne. Ő persze nem így mondja, de a fotós tökéletesen érti. Mintha megrémülne, úgy dolgozik tovább és indul a gépéhez. Mozdulatlanná dermedve (nehogy elrontsam a kompozíciót) sandítok az Őrnagyra, próbálom a perifériás fókuszomat erősíteni. Nem igazán élvezi az ácsorgást a zöld lepedő előtt, az biztos. Én sem, de ha kell, akkor kell. Az ilyen jellegű kötelezettségeket, azt hiszem, jobban viselem nála. Nem baj, egyszer túljutunk rajta.
Visszanézek a fényképező lencséjébe és egy lágy mosolyt eresztek meg felé.

Glas
@14-es szint, labor

Odapillantok a megérkező, feszülő alsórucis hadnagyra. Alaposan végigmustrálom formáit, majd tekintetem arcán állapodik meg. A sminkje kellemes, természetes, kiemeli a vonásait, és ahogy beszéltük, a sebét sem takarja el. De mit elemezgetem itt? Egyszerűen csinos és kész. Mint mindig. A máz arra jó, hogy ezt még inkább hangsúlyozza, letisztítsa az adottságait. Na már megint elemzek... úgy tűnik, ez ragályos, és nyilvánvalóan Glastól kaptam el.
Tessék? Fujiwarához fordulok. Hogy mit ne mondjunk el Pentecostnak? Mégis mire készül a kis öreg? Hamarosan kiderül, ahogy átnyújtja nekünk a kapszulákat. Megfogom fémkesztyűs ujjaimmal, és szemügyre veszem az apró gépezetet. Merthogy ez az, igaz? Amint elárulja, mire való, szemöldököm felszökik kissé. Szóval tilosban járást biztosít nekünk? De mégis miért? A japó prof felém fordul, megszólít az általa vélt, röhejes vezetéknevemen, és amit ezután mond, arra markáns ábrázatom még inkább megkeményedik. Tehát olvasta az aktámat. Akkor a tetemes mennyiségű belső nyomozásról is tudomása van, ami az akcióimmal kapcsolatban zajlott. Mégis megajándékoz egy ilyen kütyüvel. Feltételezhetném, hogy nagyon naiv, és ártatlannak vél az ügyekben, egy eredményes, erőskezű vezetőnek tartva, de úgy hiszem, van azért sütnivalója és rálátása az öregnek, így valószínűbb, hogy úgy gondolja, többet használok, mint ártok, és ha ártok, akkor is olyanoknak, akik rászolgáltak. Pár másodpercig fürkészem csupán szűk szemeit, majd az ajtó felé pillantok a köszönőre. Egy fiatal, lezser srác, megannyi felszereléssel az oldalán.
~ Josh Hayes, a PPDC hivatalos fotósa. - mutatkozik be idétlen mosollyal, intve egyet. [x]
~ Én fogom fényképezni Önöket. - bólogat lelkesen, és rögvest nekikezd a beállásnak. Előveszi az felszerelést, felállítja a szoftboxokkal ellátott lámpákat, elhelyezi a derítőlapot, felhúzza az ernyőt. Elpepecsel.
~ Ha készen állnak, megkérem Önöket, hogy jöjjenek a zöld vászon elé. - törölgeti izzadt tenyerét farmerjába, majd int a kifeszített háttér felé, miközben a fényképezőgépét az állványra szereli. Lenézek még egyszer Fujiwarára, elrakom a kapszulát, aztán a hadnagyra tekintek, és elindulok páncélban még jelentősebb lépteimmel a helyemre, hiszen részemről kész vagyok. Beállok a zöld vászon elé.
~ Jól van. Először közös fotókat készítek, aztán lesznek egyéniek. Úgyhogy most először álljanak be egymás mellé, a sisakjukat a karjuk alá fogva. Ön van jobb oldalt a nagy robotban, őrnagy? - intézi hozzám kérdését a fiú sűrű, mutogató magyarázása után. Csak bólintok neki, bár szemöldököm enyhe lenézéssel vonom össze a nagyrobotozás miatt.
~ Oké, akkor kérem, itt is úgy álljanak, int a gépben, és Ön a jobb karja alá vegye a sisakot, a hadnagy pedig a bal karja alá! - rendezget minket a távolból. Némán követem az utasításokat, amelyeknek persze nincsen vége. A srác állítgatja a fényeket, és közben dicsérget minket, ha jól csináltuk, amit kért, aztán meg jönnek a további ukászuk, hogy merre nézzünk, hogy tartsuk a másik karunkat, húzódjunk még közelebb és a többi és a többi. Képet azonban még nem készített.
- Ugye tudja, hogy fél kilencre a Jaegerben kell állnunk, Hayes? - hasít bele aztán kemény, semmitmondó hangom a labor terébe, egyben kettévágva a kölyök aktuális csipogását arról, hogy mennyivel fordítsa még arrébb Glas a karja alá csapott sisakot. A kérdésemre a srác mozdulatlanná lesz az egyik állvány csavargatása közben, és egy zavart, nevető kis mosollyal bólogat, rögzítve még a beállítását, és már megy is a masinája mögé. Végre.

@Glas hálókabin

Nyolcig még van időm, ezért bevetem magam a gépem elé és megközelítőleg harminc tutorialt nézek végig, mire kitalálom, mit is akarok. Gyors csipogó Lingnek, hogy kell pezsgőszínű szemhéjpúder és matt melegbarna. Legalábbis így hívják őket. Ja igen! És ecset! Állítólag szebb az eredmény, mint a gyári pici applikátorokkal.
Az egyszemélyes felmentősereg persze azonnal érkezik egy egész doboznyi izével, kenceficével és trutyival meg porokkal, amik mind színesek és jól néznek ki. Az illatuk is jó, és egy jó adag mindenből az arcomra vándorol Ling keze alatt és szúrós szemei között. Közben dörmög, valami olyasmiket, hogy "nem hiszem el" és hogy "most kell ezt kitalálni", meg ilyeneket. De alig értem, mert kínaiul motyog. De az eredmény magáért beszél. Mintha nem lenne semmi az arcomon, gyakorlatilag mégis van és csodás. Ling egy művész. Remélem, Snowdennek is tetszeni fog.
Miket beszélek? Nem neki kell, hogy tessen, hanem a közönségnek!... Persze, hogy neki kell. Ott a közönség, persze, az nagyon fontos, de valamiért csak arra tudok gondolni, hogy az Őrnagy mit fog szólni, ha meglát. Vajon tetszik neki, vagy természetellenesnek tartja és csak a száját húzza? Talán nem is mond semmit, csak konstatálja, hogy valami láthatatlan vakolat van rajtam.
Minek is csinálok ebből ekkora ügyet? De most őszintén. Nem is értem magam. Ez az arcomra lehet írva, ugyanis Ling megszólal:
- Nyugi, tetszeni fogsz neki. - én csak hitetlenkedve nézek fel rá a székből, ahogy felettem áll, a kész művét szemlélve. Szusszanok egy nagyot. Én is ezt remélem.

Snowden
@14-es szint, labor

Nyolc óra lesz egy perc múlva, Fujiwara valamit szöszmötöl kinn, én itt a fülkében húzom magamra a cicarucit. Snowden pontos lesz, mint mindig, hallom is, ahogy bejön. De már a másik fülkében van, mire kijövök. Elkezdem magam bepáncélozni, aztán csipog a konzol a másik szobában. Félig páncélban átrohanok, az Infernoba szerelt kamera technikai adatai érkeztek meg. Még pont időben. Ugye? Jobb később, mint soha. Legalább tudom, hogy mit fognak venni belőlünk és hogyan. Ez azért elég nagy felbontású, szinte tökéletes képet fog adni. Kíváncsi leszek ránk.
Egy mosollyal megyek vissza a laborba, ahol Snowden már teljes páncélzatban áll. Végignézek rajta, és újfent konstatálom, hogy aztamindenit. Hallottam, hogy a meglepit emlegette. Erre én is kíváncsi vagyok, én is a Professzor felé fordulok érdeklődve. Ő csak somolyog, ahogy felém lép, hogy becsatolja a páncélom hátát. Miután megigazította, felénk nyújtja két öklét, szorosan fogva benne valami apró dolgot.
- Ígérjék meg, hogy nem mondják el Pentecostnak. - mondja komoly hangon. Én csak bólintok, de ezt már meg sem várva kinyitja a tenyerét, benne két apró kapszulával. Ujjaim közé veszem és felemelem a fény felé tartva. Benne áramkörök, kívülről viszont gyógyszernek néz ki. Kérdőn a japán öreg felé fordulok, elég buta fejet vághatok, ha rögtön magyarázkodni kezd. - Adászavaró. - megrántja a vállát. - Ha bármi gond van a központtal és máshogy látják jónak, mint ahogyan a parancs érkezett, akkor egyszerűen aktiválják, és nem tolhatják le magukat azért, mert nem azt tették, amire utasítást kaptak.
Nem szar cucc. De miért gondolja, hogy megszegnénk bármilyen parancsot? Fujiwara az Őrnagyhoz fordul.
- Snowman, olvastam az aktáját. Az egészet. Érdekes fickó maga. Pentecost meg nem igazán bírja. Gondoltam, jól jön, ha rosszalkodni támad kedvük. - és újra a kis készülékre mutat. Nekem felvidul az arcom, mert imádom az ilyen kis izéket. És bármikor jól jöhet, ezt már a Közel-Keleten megtanultam. A páncélom egyik kis résébe süllyesztem a kapszulát és Snowdenre sandítok. Fujiwara gondolt mindenre. Vajon arra gondolt-e, mi lesz akkor, ha...
- Jónapot kívánok! - süvít egy ismeretlen hang. Hátraperdülök, egy igencsak érdekes külsejű alak áll az ajtóban, sé egy fotóstáska lóg az oldalán.

Snowden
@hangár szerelőgaléria

- Javaslom, induljunk készülődni. - mondja halkan.
Óóóó, tényleg. Valami kis alap sminket is "fel kell dobni". Feldobnám, ha gyakorlott volnék. Így viszont egy kis normál színhez is legalább fél óra kell. Kérek majd Lingtől néhány dolgot, nekem csak egy szempillaspirálom van, meg egy sötétebb nude rúzsom, ennyi nyilván nem lesz elég. Hajajjjj. Most, hogy így belegondolok, nem is olyan egyszerű ez.
- Jó ötlet. - válaszolom egyszerűen, és felállok. A korláthoz lépek, lenézek még a gépünkre, amibe éppen ismeretlenek másznak fel. Ezek hozták a kamerát, majd meg is kell néznem, mit művelnek a Jaegerrel. Ám előbb...
- Mikor találkozunk és hol? Nyilván beöltözve, frissen és üdén. - fordulok vissza Snowdenhez. Nyugodtságom visszatért. Koncentrált vagyok és összeszedett. Az előttünk álló feladatra összpontosítok. Vajon mennyi időbe telik jól kifenni az arcomat? Talán pár youtube-os tutorial sem ártana... Sietnem kell, ha még a kamerát is meg akarom nézni.

Snowden
@hangár szerelőgaléria

Hogyhogy nem fogják látni? Ez így kicsit rövid. Mozdulatlanul ülök mellette, tekintetemet egyenesen rászegezem. Látom, hogy folytatni fogja. Ami most jön, arra viszont nem voltam felkészülve. Amiket elmesél, az egyszerűen borzalmas. Csak némán ülök és figyelek. Még csak mondani sem tudok semmit.
Sajnálom? Lehet, hogy én igen, de ő szemmel láthatóan nem. Részvétem? Nem igazán érdekelné. Nem álltak hozzá közel a szülei. Ez nem csak elszomorító, de tragikus is. Persze, egy ilyen élettől mit várjunk? Egyik inkább a halált választja, a másik meg kicsinálta magának. A fiuk meg folyamatosan kísérti, és mindig túljár az eszén. Jobb mindenkinél, és nem tud meghalni. Mert talán azt érzi, hogy neki már úgyis mindegy.
Gyomrom összeszorul. Nem tudom, hogy mit kellene éreznem. Sajnálhatnám. Nem örülne. Végül csak annyit mondok: - Értem.
El sem tudom képzelni, hogy az én családommal ez történjen. Persze, hallottam ilyenről, a városban is volt hasonló eset, de az olyan messzinek tűnt. Ahogy a saját szüleimre gondolok, hideg férkőzik a tudatomba, és lassan szürkévé teszi a szép emlékeimet róluk. Nem, ezt nem hagyom. Őket nem! Előre fordítom a fejem és lecsukom a szemem. Szempilláim tövében könnycsepp gördül le, és én ösztönösen odabújom a férfihoz. Karjára hajtom a fejem, és apróra nyitott szájjal egy mélyet sóhajtok.
Család nélkül csak a barátok állnak mellettünk örömben és bajban. Így maradt O'Brien, és most már én is. Az agyam hozzá van kötve, még ha csak gyengén is. És az övé az enyémhez, és láttam őt, éreztem. Ha képes érezni azt a fajta erőt, amit én képes vagyok sugározni felé, akkor tudja, hogy én is mellette állok. Az Infernora pillantok, ahogy teljes pompájában áll a hangár közepén, tisztán és csillogón. Halványan elmosolyodom.

Snowden
@hangár szerelőgaléria

Azt hiszem, a válaszom nem nyerte el a tetszését. Vagy inkább csalódott. Ugyanis elég nehéz megmondani, mit váltottam ki belőle, de azt hiszem, értem, még ha nem is tudom körülírni. Nem tudom, mit gondol rólam pontosan, vagy most mi van a fejében, de az egészen biztos, hogy jelenleg nem éppen a legboldogabb. De mégis csalódott. Szürke hideg fogja el a gyomromat.
Az elemzés leírására csak bólogatok. Jó, hogy elmondják az embereknek, miket tudunk és milyen a Jaegerünk. Boldogok lesznek tőle, van min és kin csámcsogni meg körülrajongani, ez az egész reménnyel tölti el őket. És ez fontos eleme az egész banzájnak, kell a népnek a csont. Hát jól teszik, hogy elemeznek minket!
Elsandítok felé. Nem tudom, kérdezzek-e, vagy inkább ne. Veszek egy nagy levegőt.
- Ha nem akar, ne válaszoljon. - kezdek neki halkan. - A szülei látni fogják? Vagy beszél velük? - lesütöm a szemem, kicsit bennem szakad a szó, pedig megkérdezném még, hogy... hát ha már itt tartunk, akkor megkérdezem. - Mikor beszélt velük utoljára?
Vajon tartja velük a kapcsolatot? Mit szólnak hozzá, hogy a fiuk mit csinál és mit ért el? Egyáltalán Snowden fontosnak tartja őket? Vagy azt, hogy mit gondolnak róla? Még soha nem is beszéltünk a családjáról.

Snowden
@hangár szerelőgaléria

Elképzelem, amit az Őrnagy mond. Hatalmasat toccsanunk a vízbe, aztán indulunk a part felé. Majd mikor elég közel vagyunk, akkor minden irányból vakítani kezdenek a fények, mi meg már csak a kijelzőkkel és az érzékelőkkel látunk. Be is kapcsoltathatjuk a közvetítést? Akkor hallanánk, mit mondanak rólunk. Nem tudom, jó lenne-e. Talán igen, mert így mi is eléggé fel lennénk spannolva. Vagyis cska én. Szerintem Snowden nem felspannolva érezné magát, hanem egy kirakati bábunak. Ettől függetlenül hatásos volna, mert legalább azt hallanánk, hogy a közönségnek mi tetszik, mikor van a legnagyobb üdvrivalgás. Persze, megvizsgálhatnánk bármelyik Jaeger-bemutatót, mégsem onnan kéne ötletet lopni. Mert mi mi vagyunk és nem más, és pont ezért magunkat kell adnunk, amennyire csak a show engedi.
Kérdésére csak megvonom a vállam.
- Nem tudom. Ezen nem gondolkoztam. - annak biztos örülnek majd, hogy én örülök, mert ennek mindig szoktak. Attól meg, hogy pont Snowdent sikerült magam mellé állítani a gépbe, nem tudom, mennyire lesznek elragadtatva. Talán már utána is néztek, ki ő, talán nem és rám hagyják. Azt hiszem nagy lány vagyok már és képes vagyok felelős döntéseket hozni. Remélem. De az biztos, hogy a különleges helyzetek különleges megoldásokat és különleges embereket kívánnak. A Kaijuk nem fogják kinyírni magukat, de mondjuk az Őrnagy meg én ezt megtehetjük.
Apa nyilván nem lejt örömtáncolt, mert Snowden katona és szerinte az veszélyes, engem sem akart anno elengedni, mikor pályát választottam. Úgy gondolja, hogy bármikor meghalhatunk, megsérülhetünk, és a harc megváltoztatja az embert. Az állati oldalát hozza elő és olyan rémségeket, amik nem emberiek. Mindben tökéletesen igaza van. Ám nekem ez kell. És nem az otthon ülés és minden nap nyolctól négyig munkába járás. Azt meghagyom Miekének, aki szereti az ügyfélszolgálatos irodai életet. Én belehalnék az unalomba. Nekem a kihívás kell, az izgalom és az adrenalin. Ez a kaotikus rend és tudat ad egyensúlyt.
- Nyilván fontos a véleményük. De nem tudom, mit fognak mondani és azt sem, hogy ez engem hogy fog érinteni. - most, hogy jobban belegondolok, tényleg nem tudom. Illetve véleményt alkotni meg csak látatlanban tudnak majd. Persze, ránézésre tízből húsz pontot adnak, ha belenéznek az Őrnagy eredményeibe, akkor csak még felfelé tolódik a szám. De ha a pszichológiai elmezését kézhez kaparintják, vagy beszélnek közös ismerőssel, akkor már más lehet a véleményük. Ám egyelőre ezt nem tudjaák megtenni. Így sokezer kilométerről nem tudnak sokat mondani, vagy tenni. Azért inkább felkészülök a lehető legrosszabbra, és akkor annál már csak jobb lehet.
Érzem magamon a pillantását, megemelem a fejem felé. Vajon az ő családjával mi van? Soha nem mesélt róluk, csak emlékképeket láttam. Tudom, hogy nem igazán foglalkozik velük, mint én az enyémmel. És vajon van-e olyan, akinek a véleménye számít neki? Persze, O'Brienen kívül. Ott van az ausztrál Audley, itt meg Chow és Yong, akikkel el tud beszélgetni. De vajon fontosak? És Pentecost? Annyi kérdésem lenne, de mivel nem beszél róluk, nem biztos, hogy meg kéne kérdeznem. Mert csak-csak kisütöm, mi van a katonai berkekben lévő ismerőseivel, na de hogy tapogatózzak a családjáról? Tudom, hogy rossz emlékek és érzések kötik haza, és bizony engem mélyen érintene. Ő viszont más. Na ezt a kérdést későbbre halasztjuk.
- És mi az, hogy elemezni kezdenek? - kérdezem, ahogy fejemet visszafordítom az Inferno felé. Miért kezdenek elemezni minket és kicsodák? A riporterek vagy a PPDC emberei?

Snowden
@hangár szerelőgaléria

Natúr, rendben. Azt még tudok csinálni, az erős úgyis szörnyű máznak hatna rajtam. Egyrészről azért, mert nem vagyok profi sminkes, másrészről mert nem tudom viselni, mert nem olyan személyiség vagyok. Már tudom is, mit fogok felkenni. Szóval ne takarjam el. Bólintok, hogy megértettem. Én sem akartam elfedni a sebemet semmiképp, meg nehéz is volna, olyan nagy, de talán ez megijesztheti az embereket. Hiába vagyok mosolygós, meg vannak rózsaszín szemeim, ez egyszerűen virít a fejemen, ha valaki meglát engem.
Az Infernora néz, de én nem követem tekintetét, csak a kék íriszeit bámulom. A kamerák csak most fognak minket venni, elképzelhetőnek tartom, hogy ez zavarja. De csak most vesznek, többet nem. Most kell jó képet vágni, aztán utána már csak mi leszünk a gépben. Nem is tudom, mit kellene tennünk. Mosolyogjunk? Nyilván nem. Huhh. Azt hittem, fel vagyok erre készülve, és most jövök rá, hogy nem igazán. Nem baj, valahogy megoldjuk. Csak természetesen, és barátságosan.
Én is a Jaegerünkre nézek, ahogy takarítják. Ez így természetellenes, jól össze kéne fröcskölni.
- Honnan fogunk az emberekhez menni? - kérdezem érdeklődve. Remélem, az óceánon keresztül. Úgyis nagy valószínűséggel ott fogunk küzdeni, így legalább úgy láthatnák a gépet, ahogy sokszor valójában ki fog nézni. Elképzelem anyát és apát, ahogy a tévét nézik és meglátják a képet, aztán minket. Büszkék lesznek. Mieke meg remélem, nem tartja a babát, mert ki fogja ejteni a kezéből! Sóhajtok és halvány mosollyal visszanézek az Őrnagyra. Én is büszke vagyok.

Snowden
@hangár szerelőgaléria

Szóval tudja, mi lesz este. Én még nem, de majd megkérdezem időben, hogy fel tudjak készülni. Aztán ahogy megebédeltünk, már indultunk is a szerelőgalériába. A dicsőségfalon előkészítik nekünk a helyet, hát nagyon helyes! Ezzel a vizsgával már most odavalók vagyunk. Fenn Snowden a korláthoz lép és körbenéz. Pucolják az Infernot, és ugyan imádom a tisztaságot, a gép makulátlansága nincs igazán ínyemre. Nem baj, nem tart sokáig. Leülök a fal mellé, a férfi pedig mellém ereszkedik, ahogy beszélni kezd. Jól hangzik, csak nagyon rendbe kell szednem magam. Gyorsan hajat fogok mosni, hogy értelmes kinézetem legyen. Vajon smink kell? Vagy inkább mutassuk azta képet, amit úgyis hordok minden nap? Pólólenyomat lesz belőlünk. A sebhelyem vajon mennyire szabad, hogy látsszon?
- Milyen legyek? - kérdezi rám pillantva. Óóóó a gép nélküli drift. - Az megfelelő, amilyen most az arcom?
Alaposan szemügyre veszem. Arckifejezés pipa, elég kemény. Ha a "Halálkirály és Szívkirálynő" imidzset akarjuk fenntartani, akkor neki kell egy kis "kedves durvaság", nekem meg "durva kedvesség". Tekintete kissé üres, de ez nem baj, maximum egy kis tűz jöhet. De csak kicsi! Az meg úgyis jön, ha a Jaegerbe kerül. Vonásait vizsgálva apró mosoly húzódik a számra. Tökéletes példakép a kisfiúknak és ideál a tinilányoknak. Meg nekem. Csak én ismerem is, és tudom, hogy ez a "sima" arc mennyi mindent rejt maga mögött.
- Teljesen. Nem érdemes nagyon mást mutatni úgysem, mint amik vagyunk, mert a kamera látni fog minket, meg utána lesznek élő szereplések is. - Kicsit még gondolkodom, majd megkérdezem. - Sminkeljek? Mármint nem füstös szemeket, meg ilyet, hanem valami natúrt. És ez? - mutatok jobb arcomon végighúzódó hatalmas varra. Komolyan aggódom, emrt nincs egy dizájner, aki megmondnaá, mi a jó. Kinyírok én bárkit, és még egy intelligens atombombát is építek hozzá, miközben zongorázva hátraszaltózom, de csak izzadtan, csapzottan, és hörögve.

Snowden
@kantin

Az edzés nagyon jól esett, most sokkal relaxálóbb volt, mint máskor, talán mert nem hajtottam magam, csak élveztem a csendet. Habár Snowden lejött, nagyon messze volt, mert a hatalmas terem másik felébe ment a kondigépekhez. Nem baj, közelségének tudata elég volt, hogy nyugodtsággal töltsön el. Edzésen szinte meg sem izzadtam, utána ezért csak átöltöztem laza utcaiba, és indultam ebédelni.
Van mousse, bizony! Párat rárakok a tálcámra egy kis teával, és helyet keresek. Jó lesz megint a felső szint széle, ahonnan az Oroszlánkirály nézheti a népet. Én meg figyelhetem, mikor jön maga a Lord, megvárom az ebéddel. Ó, már itt is van. Milyen gatya ez? És ilyet miért nem adnak rá központilag kötelező egyenruhaként? Na de jó, hogy már jön, mert kopog a szemem és nagyon befalnám ezt a sok ínycsinkalndó édességet.
- Rám érne ebéd után? - kérdezi azonnal, ahogy leül az asztalhoz.
- Persze. - válaszolom a kanalamat az egyik kehelybe túrva.
- Mondjuk a szerelőgalérián? - elmosolyodom és bólintok. Az a hely eddig csak jó hangulatot és nyugalmat ébresztett bennem, de amióta Snowden ott csókolt meg, sokkal több a jelentése. Egyszerűen az csak a mi helyünk. Egyre több dolgot kapcsolok Hozzá, mindenről Ő jut eszembe.
- Egy kis mousse-t? - a tálcámra mutatok, választhat, melyikből szeretne, és jelezve, hogy van elég. - Én egyensúlygyakorlatokat csináltam, és izomfejlesztőket. Nem volt túl izgalmas, ám annál kellemesebb. És Ön merre járt délelőtt? - kérdezem kedélyesen és egy falatot eszem.

Snowden
@Glas hálókabin

Kilenc, rendben. Persze, nekünk már előtte ott kell lenni, hogy mindent előkészítsünk. Az összeköttetéssel nem lesz gond, de a médiafelhajtás miatt szükséges a korai jelenlétünk. Ha jól tudom, valamit be is építenek az Infernoba, és mindenképpen szeretném tudni, mi az és hogyan. Az Őrnagy indulni készül, kérdésére széles vigyorba húzódik a szám.
- Persze! - vágom rá vidáman.

@edzőterem

Nem száll a fejembe a vér, mert tudom, hogyan kell jól egyensúlyban tartani a testemet és eléggé koncentrált vagyok. Megfelelő technikával a keringést is át lehet állítani, én ezt meg tudom tenni. Egy kézen tartom magam, másikban a bo kiengedve, lábaim francia spárgában a levegőben. Amennyire furán nézek ki kívülről, annyira érzem jól magam belülről. A többiek is éppen hasonló gyakorlatokat csinálnak, csak párosával. Én ilyen kuncikákat egyedül is tudok, és mindig segítenek az ellazulásban.
Most éppen a tegnap estére gondolok, és arra, hogy vajon Snowden lejön-e végül edzésre. Már várom az estét, de mindenekelőtt az ebédet, mert ott már biztosan látom. Aztán dolgozom kicsit a hídon, de csak előkészíthetek, a Jaegerbe nem mehetek be, mert csinosítani fogják az Infernot. Felfestették rá a csicsákat már régebben, most csak megpolírozzák néhány helyen, és eltüntetik kívülről az olajfoltokat. Pedig nekem olajosan jobban tetszik, mert úgy él, úgy látszik, hogy használva van. Ez nem egy dísztárgy, amit kirakok a (focipálya méretű) polcra, hanem egy harci gépezet, extra intenzív igénybevételre tervezve. Azért készült, hogy nagy ütéseket kapjon, a felülete bírja a robbanásokat, a különleges fizikai körülményeket, és a motorjai is úgy vannak megépítve, hogy hatalmas erőkifejtésre legyen képes. Nem baj, ez a show miatt van, az emberek szeretik a csilli-villi dolgokat. Utáni úgyis összekoszoljuk. Meg hát nagyrészt felesleges ez a nagy felhajtás, mert úgyis összeóceánozzuk magunkat.
Pozícióváltás, most másik kézzel, másik irányú spárgával. Ma lesz csokis mousse az ebédhez. Nekem meg nyilván csak az lesz az ebédem.

Snowden
@Glas hálókabin

Jó, akkor megyek is. Nagyszerű. Ha közben leugrik, nem bánom, mert jó vele küzdeni. Persze, csak "játszásiból", nem egymás ellen. Nem is tudom, mi történne, ha egymás ellen kellene harcolnunk, bele sem merek gondolni. Végigfut a hideg a hátamon, és ez alkalommal nem az élvezettől. Jézus, hagyjuk! Gondoljak valami másra, valami szépre! Ó igen, edzés végére beugrik és egy jót levezetünk. Lesimulnak a szőrszálak a karomon, jobban érzem magam.
Úgy tűnik, élvezi a gyors masszázst, én pedig jókedélyűen elmosolyodom. Nagyon szívesen bármikor máskor is! Szeretem, amikor ilyen ellazult, de mégis koncentrált, ilyenkor talán egy egész hadtestet is leszedne egyedül és hideg fejjel, és a végére sem húzná fel magát kicsit sem. Oroszlán. Kihúzza magát kezem alól és a cipőjét húzza.
- A nyilvános bemutatóra minden kész?
- Attól függ, mi az a kész. - válaszolom vállat vonva, a padlóra bámulva, ahogy gondolkodom. - A híd holnapra még biztosan nem lesz meg, persze, anélkül is tökéletesen működik az Inferno. Tehát, ha kell, akkor mehetünk bármikor bárhova, mert a vezetéshez és néhány trükkhöz nincs szükség a híd lebutítására, mert nincs minek átszivárognia a kapcsolaton keresztül. Szóval végül is igen, kész. - na. Ezt jól megbeszéltem magammal. - Mikor lesz a bemutató? - kérdezem a férfira felnézve.

Snowden
@Glas hálókabin

Kimászik az ágyból, egyenesen a mosdóba megy. Felkelek, a maradék teámat gyorsan kihörpintem és visszafekszem az ágyra, nem törődve azzal, hogy hogy áll rajtam a köntös, vagy áll-e egyáltalán valahogy. Csak bemászom az ágytakaróra, amit egy pillanat alatt el lehet tüntetni, alatta ott a paplan. De nem keresem elő, mindent hagyok úgy, ahogy van. Inkább csak gondolataimat hagyom, hadd töltsék meg újra a fejemet.
Ilyet máskor is csinálhat, szívesen veszem, nem fogok ellenkezni. Fogalmam sincs, honnan tanult így nyalni, vagy egyáltalán így érni nőhöz, de az biztos, hogy ezt a hatást nálam még senk sem tudta elérni. Milyen jó tudni, hogy van, aki képes a maximumnál is tovább feszíteni a húrt, és akitől ez mégsem tűnik soknak, hanem a természetesség járja át minden mozdulatát.
Nyílik a mosdó ajtaja, a férfi pedig leül az ágy szélére. Válla felől figyel engem, én meg mosolyogva mögé húzódom. Egy puszit nyomok a vállára, aztán nagyon finoman elkezdem masszírozni. Csak picit és óvatosan, hogy az izmok veszítsenek a feszültségükből. A gócokat nem nyomkdom ki, azt így nem is lehet, de a vérkeringést újra elindítani tudom. Aztán nyakszirtjét simogatva, néhol még nyomkodva szólok hozzá.
- Holnapra van velem terve? Mert ha nem, én azért szívesen elmegyek az edzésre. - persze, mert szeretem Chow óráit, és mert jól esik a mozgás, főleg az olyasfajta.