Re: Hong Kong Shatterdome

by Valentine Snowden 25/3/2014, 1:29 am

Glas
@edzőtér

Nem szállunk ki. Remek. A hadnagy is magához vesz egy jiant. Az enyém kecses vonalú, mégis masszív fegyver. Világos, szépen megmunkált fém, barna-arany markolattal. [x] Forgatom kezemben, próbálgatom. Pompás kard. Visszasétálok a tatamira, és várom a lányt. Egy kezemben tartom a jiant, a másikkal megmasszírozom még fájó bordámat, miközben Glas elém áll. Lehunyja szemét, mély levegőt vesz. Helyrerakja magát. Nekem nincsen ilyen igényem, mondjuk engem nem is ért olyan behatás, mint Őt. Részemről a saját, bevett közegemben vagyok, fürdőzve kellemes feldúltságomban. A lány rám tekint, és bólint. Tőle kezdhetünk. Részemről szintén készen állok. Egy kézzel forgatok egyet kardomon, és felé nyújtom, szilárd kezdő pozícióba állva.
A többiek is elfoglalják helyeiket, a mester kiadja a kezdést. Visszafogottan indítunk, és fokozatosan lendülünk bele, mígnem pengéink végre fémes zörejjel csattannak egymásnak újra és újra. Szemeim áthatóan, markánsan fénylenek. Teljes mértékben itt vagyok a jelenben, küzdelmünkben, minden rezdülésre odafigyelve. Már ami kettőnket illeti. A többieket ignorálom. Támadó és védekező mozdulataim egyaránt nagyok, erélyesek. A hadnagy technikásan, a fegyver kiváló ismeretével hárítja őket, vagy épp keresi a fogást rajtam. Ismét kialakul megszokott összhangunk. Visszatalálunk a közös nevezőre, és könnyedén adjuk át magunkat a szinkronnak. Hiszen ez a természetes közöttünk.
Yong jár körbe, és néha ott marad egy-egy párosnál, tanácsokkal látva el őket. Mellettünk csak elsétál, büszke, derűs, gyönyörködő vonásokkal. Valószínűleg én is így szemlélném magunkat kívülről. Egy bő fél óra múlva aztán a mester véget vet a párharcoknak. Mára ennyi. Sajnos. Pedig épp kezdtünk eggyé válni fegyverünkkel, feledve sebeinket, fáradtságunkat magunk mögött hagyva, túllépve a holtponton. Utoljára egymásnak feszülnek még pengéink, fémes dallammal, majd leeresztjük kardjaink. Bólintok a lánynak, zihálón lélegezve, gyöngyöző homlokkal. Ez igen. Elégedetten indulok letenni fegyveremet.

by Seraphina Glas 25/3/2014, 12:39 am

Snowden
@edzőtér

Érdekes, hogy eddig mindig meg tudtam különböztetni a saját gondolataimat és érzéseimet a partneremétől, minden gyakorlat során ez így volt. De Snowden elméje nagyon erős. És habár vágyom a vele való összeköttetésre, vigyáznom kell vele, nehogy túl sok szűrődjön át. Ha meg átszűrődik, szortíroznom kell. Ennek egyenes következménye, hogy többet kell meditálnom, még akkor is, ha elégnek tűnik, ha látszólag kiegyensúlyozott vagyok. Csüngök rajta, akarom az egybeolvadást, közben tudom, hogy tönkretehet. Muszáj kitisztítanom magam tőle, pedig imádom ezt a mocskos sötétséget, ami mégis fényt ad. Tudom, hogy veszélyes és mégis kell, mert érzem, milyen csodálatos ez. Bassza meg, Snowden olyan, mint egy drog. De ha okosan adagolom, nem tesz kárt. Akkor hát ez a terv a továbbiakra nézve: elmerülni benne és aztán meditálással szabályozni a túlcsordulást.
Yong rákérdez, hogy folytatjuk-e. Igen, folytatjuk, kétség sem férhet hozzá. Majd figyelünk, nem szabjuk át egymás fizimiskáját. Kicsit sántikálva a fegyverekhez lépek, és egy fekete markolatú, elegáns vonalú kardot ragadok meg. [x] Visszasétálok az Őrnagy elé, szembeállok vele és lehunyom a szemem. Egyszerű mély levegőket veszek, csillapítva vérnyomásomat és pulzusomat, kicsit rendbe hozva magam. A bal sípcsontomból eredő fájdalmat lassacskán sikerül elnyomnom. Miután újra képes vagyok összepontosítani, felnézek a férfira és nyugodt, de eltökélt tekintettel bólintok, jelezve, hogy kezdhetjük. Még nem harcoltam vele éles fegyverrel, ez lesz az első ilyen. Az elmúlt időszak és az elkövetkezendő tele lesz első alkalmakkal.
Az egyensúlyomat ép jobb lábamra helyezem és a jiant két marokra fogom. Egy kézzel fognám csak, de tudom, hogy az Őrnagy támadásai erőteljesek lesznek és nem akarok ujjak és fegyver nélkül maradni. Először csak lassú és óvatos csapásokat mérünk a másikra, finoman körözve egymás kardja körül. Úgy érzem, hogy kezdünk újra szinkronba jönni. Ez jó érzéssel tölt el és a hideg érzést a tarkóm hátán felváltja a mellkasom könnyűsége és a kellemes meleg végigáradása a testemen. Indítok egy támadást vállból, szépen hárítja. A pengék egymáson csúszása kellemes zenét áraszt fülemnek. Kicsit korlátoz, hogy alig tudom használni a bal lábamat, mert sajog, mint a rohadt élet, de különben nem lenne elég nagy a kihívás. Helyreáll a szinkron és a fémes csattogások között kardjaink elegánsan és hatékonyan szelik a kettőnk közötti teret. Újra úgy érzem, mintha táncolnánk. Szemem sarkából látom, hogy Yong ezt már jobb érzéssel figyeli. Tiszta elmével és lélekkel mélyedek el a harcban és mozdulataink tökéletességében. A külvilág megszűnik, csak ketten vagyunk.

by Valentine Snowden 24/3/2014, 10:19 pm

Glas
@edzőtér

Az őzike nem adja fel, nekem jön. Küzd az életéért fogaim közt, és koránt sem elhanyagolhatóan vagy eredmény nélkül. Bokán vág, ezt védeni sincs időm, ám mint utóbb is, az engem ért ütést vérmes reakcióm követi. Szinte vicsorgok prédámra, miközben védem támadásait. Az egyik bordámba szúrót nem sikerül, ettől tüdőből fúj ki levegőm magától torkomon át, éles fájdalommal töltve el mellkasom az engem ért csapás. Eszelősen elmosolyodom rá. Mintha ez lenne a hajtóerőm. Mintha a kín csak táplálna tovább. Indítom épp brutális sújtásom, amikor...
~ Állj! - tölti be Yong mester hangja a küzdőteret. Mindenki mozdulatlanná lesz. Kegyetlen lendületénél fogva útja felénél tudom csak megfékezni támadásom, de a lényeg, hogy sikerül. Két kézzel markolom a gunt, végét a lány oldalára irányoztam. Betalált volna. Leengedem a fegyvert, és csillogó szemekkel, pihegve állok meg, egyenesedem ki, sajgó mellkassal és lábbal. Yong csak néz minket, így mindenki hamar rájött, kik miatt szakadt félbe a gyakorlat. Harctól mámoros vonásaimban mosoly bujkál. Szinte úgy kell visszafognom.
Ahogy letekintek a hadnagyra, ijedtséget látok rajta. Kihoztam belőle valamit, amit nem láttam még Tőle. Viszont őszintén szólva, nem is akarom többé. Kellemes, ínyenc fogás most ez a tapasztalás, a sajátjától eltérő, bestiális vehemencia, de ennyi éppen elég volt. Ha újra meglátom, úgy hiszem, csírájában fogom elfojtani. Pedig azt nem akarom. Hiszen azt csak radikális eszközökkel lehetne. De ahogy figyelem Glas tekintetét, Ő sem forszírozná. Már csak azért sem, mert nem a sajátja. Ez nem az Ő stílusa. Ez az enyém. Belőle nem ez fakad. A természete ellen való. Ő rendszerezett, én kaotikus. Ő jól képzett, én nyers. Ő szívből küzd, én zsigerből. Nap és Hold. Yin és Yang. Kiegészítik, nem átformálják egymást.
A mester berekeszti a páros gyakorlatot, leteteti velünk a gunt, és jiangot vetet fel. Merő, elvakult tekintettel nézem még a hadnagyot, majd indulok végrehajtani az utasítást. Yong odahúzódik hozzánk, és csöndesen kérdez rá, tudjuk, akarjuk-e folytatni az edzést. Jól látta, milyen kemény találatokat vittünk be, meg azt is, hogy elvesztettük a mértéket. Részemről bólintok. Jól vagyok. Inkább a kadétokért aggódom. Ahogy kést, villát, ollót sem adunk a gyerek kezébe, úgy egy ilyen kétélű kardot is nagy merészség. Szerencsére van kéznél elsősegélydoboz, a gyengélkedő szintén közel, a rangerek meg várhatóan visszavesznek magukból a pengékkel zsonglőrködve. Valamiért azonban úgy hiszem, mi a hadnaggyal nem fogunk. Hiába fajzottunk el kicsit az imént, hülyék azért nem vagyunk. Nem fogjuk legyilkolni egymást. Bár belőlem ki lehetne nézni. De Glas azt mondta, bízik bennem. Elmarok egy jiant, és végigmérem a lányt, immáron átláthatóbb tekintettel, jelentősen lélegezve, kissé kimelegedetten, ujjatlan fekete pólóm nagy felsőtestemre tapad. Folytathatjuk?

by Seraphina Glas 24/3/2014, 9:47 pm

Snowden
@edzőtér

Eltalálom. Meglepődöm, hiszen ilyen még nem volt, tekintete egy pillanat alatt megáltozik és vad lesz belőle. Nem az a vad, akinek a vadásza, hanem az, amelyiknek a prédája vagyok. Minden erőmet összeszedem, érzem, hogy valami nincs rendjén. Iszonyatos erővel sípcsonton vág, felkapom a lábamat, de így, egy lábon állva elvesztem az egyensúlyomat. A gunt a szőnyegre bökve előzöm meg, hogy elvágódjak, így sikerül elgurulnom a következő csapása elől. Ha így, hát legyen így. Szemem sarkából látom a mestert, amint aggódva, de élvezkedve figyeli a küzdelmünket. Úgy tűnik, igazivá változott a párbajunk, ez most már arról szól, ki a győztes, legalábbis ezen pillanatban itt tartunk.
Ha most hagyom magam megverni, engedem, hogy elkapjon, akkor a padlóra ken, és úgy veszi, hogy feladtam. Talán még dühös is lesz rám emiatt. De én nem adom fel, arra ne számítson. Ám csatában én nem vagyok olyan őzike, aki feladja a harcot a tigris szájában. Inkább patámmal addig ütöm, míg nem szabadulok. Még a földön csapok egyet az Őrnagy bokájára, aztán egy lábról felugorva támadok bordáira, felkarjára, következő célpontom a nyaka. Yong már nem ismeri fel időben a következő mozdulatomat és éppen akkor kiáltja, hogy "Állj!", amikor megállítom a gunt és visszahúzom.
Megijedek magamtól. Hogy lehetek ilyen vad? Ezt hozta ki belőlem? A lábam nagyon fáj, talán a csonthártya meg is zúzódott. Zihálva tekintek Snowdenre, tanácsért könyörögve. Most mit cisnáljak? Elvesztettem az uralmat saját magam felett. A riadtság és a harci izgatottság kettőse kavarog bennem. De ez a láng eddig nem így volt bennem meg. Most esik le, szinte a fejemen kívül is kong, hogy ez még a driftből származó maradvány, ez az érzés Snowdené. Csak a helyzet hozta elő belőlem. Ő tényleg így érzi magát ilyenkor? Ez nem volt ilyen intenzív, mikor össze voltunk kötve, erősen le lehetnek láncolva az indulatai. Nem csoda, hogy milyen fókuszált mindig. Ezt kordában tartani elég nagy meló és hatalmas lelki erőt kíván. Legyőzzem az érzést és újra a sajátomat vegyem elő, vagy inkább fedezzem fel, milyen őserővel nekiállni harcolni? Legyek merész és menjek túl messzire?

by Valentine Snowden 24/3/2014, 9:07 pm

Glas
@edzőtér

Elálmodozik valahova, így majdnem lesújtok rá, de visszatér, és támad egy valóban szépet. Mintha finoman kitérnénk a szinkronból ezek miatt az apró, leheletnyi kilengések miatt, és a hadnagy keleti harcművészetekben tanúsított koncentrált profizmusa okán, aminek eredményeként az egyik jól irányzott gun lendítéssel térdhajlaton vág. Éppen egy centire voltam attól, hárítsam saját fegyveremmel, de erről lecsúsztam. Úgyhogy lábam megrogy. Vesztes helyzetbe kerülök, egy következő csapás akár ki is fektethetne. Egy gáncstól vagy tarkóra mért ütéstől padlóra kerülnék. Lehet, Glas nem élne a lehetőséggel, de ezt már nem tudjuk meg. Velem ugyanis az a helyzet, hogy amint a vereség veszélye fenyeget, olyan vérszemet kapok, hogy nem pusztán visszahozom magam, de ellenem fölé kerekedek. Az erőszak erőszakot szül elve bennem kiváló gazdatestre talált. Így tehát, ahogy térdem megrogy, bőszen felmordulok, és éppen egyetlen ütemmel hamarabb támadok csak vissza, mint arra bárki számítana, rendellenesen lendítve gunomat, ez pedig pontosan elég ahhoz, hogy sípcsonton vágjam a hadnagyot, aki a váratlan, kemény csapástól elveszíti egyensúlyát. Hogy tisztességes-e a megmozdulásom? Helyénvaló-e? Nem tudom. Szabályokba nem ütközik. Dehát így játszom én. Betartva a harc törvényeit, de rondán kihasználva vadságomat, átláthatatlan természetemet. Emiatt neveznek fenevadnak, emiatt tartottak mindig képtelennek a driftre, emiatt előz meg a hírem mindenütt. Emiatt tarthatok ott, ahol. Kék szemeimben a küzdelem hevének elborultsága csillog. Nem játékos, hanem valós prédakémlelés. A hadnagy láthatta már ezt rajtam a szimulációban, vagy például Chennel szemben. Rá azonban még nem néztem így. Yong felénk kapja tekintetét.

by Seraphina Glas 24/3/2014, 8:42 pm

Snowden
@edzőtér

Nagy hévvel kezdjük a csapásokat és hárításokat és ahogy észreveszem, egész jól megy a vívás, de határozottan nem az megy jól, amit Yong az imént mutatott. Szerintem Snowden direkt leszarja, hogy mit kéne csinálni és csak azért is a saját mozdulatait használja fel, beleépítve az újakat. Nem baj, ez úgy tűnik, hozzá fog tartozni a Snowglas Jutsuhoz. Néha nem tudom, milyen támadást alkalmaz, de valahogy védem őket. Nehéz kiismerni, mert mindig mást csinál, sosem támad vagy véd kétszer ugyanúgy. Agy is kell az ösztön mellé, élvezet vele párbajozni, csak mosolygok. Most Yong is láthatja, mit alkotunk együtt, és edzés után sem fogok elrohanni a gyengélkedőre, megvárom majd, mit mond.
Mozdulataink megint szinkronban vannak, egyre jobban elmerülök bennük. Végül az agy sem kell már, mintha kitalálnánk egymás következő lépéseit. Pedig nem annyira kíméljük egymást, a csapások és suhintások erőteljesek. Ha egyikünk nem jól védene valamit, akkor egy hatalmas ütést kapna a másiktól. Már várom, hogy ne a gun, hanem a jian legyen a kezünkben. Jó volna azzal is kipróbálni magunkat. Az Infernonak úgyis a jobb keze kard, szükség van a harci stílusunk összehangolására. Nekem a távol-keleti stílusok mennek, neki a nyugatiak. De szerintem jó úton haladunk a kettő ötvözésével. Talán néha csinálhatnánk olyat, mint tegnap, hogy csak egy műfaj elemeit használjuk fel. Úgy nehezebb, egy szabályrendszeren belül korlátolt mennyiségű mozdulatból dolgozni. Igazán rákényszerít minden ismeret felhasználására.
Talán én kevésbé vagyok jó tanár (nem hiába ő a kiképző és nem én), de a keleti dolgokat meg tudja tanulni az itteni mesterektől. Én meg tőle a tradicionális európait és amerikait. Ezzel a konstellációval meg vagyok elégedve, csiszolódunk össze.
Hopp, majdnem kaptam egyet a bordáimra, oda kéne figyelnem a gondolkodás helyett. Ha nem védtem volna, most levegőt sem kapnék. Mi van, Sera? Kifog rajtad az, aki először gunozik veled? Nehogy már! Nagyon kapd magad össze! Támadok egy gyönyörűt, ha ez most éles harc lenne szinkron nélkül, valószínűleg sikerült volna kibillentenem az egyensúlyából. Ez az. Jól van kislány, megy ez, csak ügyesen. Visszarázódom a párbaj lendületébe és átadom magam mozgásunk ívének és áramlatának.

by Valentine Snowden 24/3/2014, 7:45 pm

Glas
@edzőtér

Szemeimben cinkos, mosolygó fény jelenik meg, ahogy az ECoS kapcsán olyan szűziesen pillog rám. Alaposan végignézek rajta, majd felkelek az ülésből, hogy lábfejemet magam mögött megfogva nyújtsam combom. Ekkor jön a találós kérdése. Valaki kémkedett? A kabinom előtt? Nagyon összevonom szemöldököm, aztán hamar kiderül, Park a megfejtés. A lány furcsa, zavaróan elnagyolt szavai elnyomják saját véleményem az ügyben, és leragadok kicsit ennél a természetellenes stílusnál. Szinte úgy fürkészem Őt, mintha kínaiul beszélne hozzám. Idegenkedve. De szerencsére hamar túllendül a dolgon, valószínűleg ennyivel már ki is adta magából. Meglepődöm rajta, mit keresett ott Park, meg hogy mit akar tőlem. De jobban foglalkoztat, hogy a hadnagy vajon komolyan így utálja-e azt az ázsiai nőcskét. Vagy az zavarja inkább, hogy utánam kémkedik? Elgondolkozva méricskélem Glast, aztán befut Yong.
Na már megint a wusu-musu. Persze, nem számítok itt a Hong Kong Shatterdomera másra. Meg úgy en bloc a katonai pálya során sem. Megszoktam már, hogy folyton szembejönnek az ázsiai harcművészetek, de mégsem tudom teljes mértékben átadni magam nekik soha. Nem, ez nem jó kifejezés. Inkább csak nem akarom. Igazából kedvemre való az egész, becsülöm az irányzatok állhatatosságát, a tradíciót, és a kifejezéseknek nagyjából birtokában vagyok, a mozdulatsorokat jegyzem, képes vagyok elsajátítani, magamba oltani jellegét, eszenciáját, ám az eredmény mindig egy sajátos technika lesz. Pengeélen táncolok. A hagyománytisztelet és az újítás határán.
Most a vívás van terítéken egy kétélű karddal. Tompa fegyverrel melegítünk be, és a páros gyakorlathoz szintén azt használjuk. Kár. De ami késik, nem múlik. Szembe helyezkedem Glasszal, és kezdődik az összecsapás. A partnerek egyszerre indulnak meg egymás ellen. Yong figyel. Szokásos vehemenciámmal vetem bele magam azonnal a harcba, íves mozdulatokkal, tartva egyensúlyom, és ez alkalommal már nem igazán kímélve a hadnagyot. Persze, azért nem rontok neki vadbarom módjára, ám kegyelem sem sok van bennem. Tetszik ez a harcnem. Szeretem a látványos dolgokat. Kétélű fegyverrel meg nem is lehet máshogy.

by Seraphina Glas 24/3/2014, 11:17 am

Snowden
@edzőtér

Éppen elkezdek nyújtani, mikor az Őrnagy csatlakozik. Rögtön a délutáni tesztről érdeklődik.
- Igen. Nem kell semmi más. Cukros víz van, sürgősségi ellátáshoz is minden van, Fujiwarának szóltam, már csak mi kellünk. Most én is bemegyek, nekem ez lesz az első! - mondom álszendeséggel és egy széles mosollyal.
- Jaj! Tegnap este ki kémkedett a kabinja előtt? Na vajon ki? - kérdezem magas mézes-mázos, de szörnyen gúnyos hangon, mintha a legújabb pletykáról volna szó. - És vajon ki menekült el? - teszem hozzá egy kicsit affektálva, a libaszekciót utánozva. - Kim Park. - fejezem be hangsúlyomat mélyre ejtve és olyan tekintettel, mintha még a név kimondása is fárasztana. Megcsóválom a fejem és szusszanok egyet.
Miután kiadtam magamból a picsa által gerjesztett indulataimat, újra az előző kérdés jut eszembe. Snowdennel újra a driftben. A gondolat bizsergető melegséggel tölt el, de izgulok is. Tényleg ez lesz az első, hogy az ECoS is ott van. És jó, hogy újra össze leszünk kötve, akarom érezni őt a fejemben, mert az megnyugtat.
De egy kicsit aggódom is. Mi van, ha minden okosságom és munkám ellenére nem megy majd úgy, ahogy kellene? Nem baj, a Prof ott lesz velünk, és a driftben baj nem történhet, maximum az életjelek extrém ingadozásánál a rendszer kilök minket, illetve ha muszáj, én is le tudom kapcsolni manuálisan.
Yong mester belép a terembe és már indulunk is a tatamira. Ma jiangozni fogunk, jézusom. A többiek le fogják egymást kaszabolni a kardokkal! Ő bajuk. Érdekes, éles fegyverrel még nem edzettünk, csak egyszer, de az sem volt kétélű, mint ez a fajta kard. Persze, gunnal melegítünk be, az csak fából van és nem éles. Gyakorlatilag olyan, mintha a bo kínai verzióját törtük volna félbe. Most jut eszembe, Snowdennel még nem is vívtunk.
Néhány perc bemelegítés és alapvető fegyverhasználati ismertető és gyakorlat után párba állunk. Két kézzel fogom a markolatot, és óvatosan támadok, mikor a mester int, hogy kezdjük. Nem tudom, hogy az Őrnagy menniyre jártas a vívásban.

by Valentine Snowden 24/3/2014, 7:39 am

Glas
@edzőtér

Éppen csak ágyamba dőlök, már érzem, hogy ki se tudnék kelni belőle. Tökéletesen ellazulok. Ez még a masszázs hatása. Nem küzdök ellene, átadom magam a mélységnek. Reggel csak úgy kivet az ágy, hamar lent vagyok a kantinban, elfogyasztom kávémat, és nemsokára az edzőtéren vagyok. Vakargatom ujjatlan fekete pólómból kilógó bal felkaromat, amin az egyik legnagyobb hegem van. Néha ismét érzékennyé válik a bőr. De ahogy már a vakarástól csak egyre vörösebb lesz, és egyre inkább vakarnom kell, inkább öntök egy kis vizet a tenyerembe, és lehűsítem, aztán pedig kibírom, hogy odanyúljak. Körbenézek a térben. A hadnagy ott áll a bordásfalnál, felé veszem hát az irányt. Biccentéssel üdvözlöm, végignézve rajta. Lepakolok, és állok neki nyújtásaimnak, körzéseimnek.
- A tesztre megint csak magamat vigyem? - kérdezem a bemelegítés közben Glast. Éppen felüléseket csinálok, lábam a bordásfal aljába akasztva, ujjatlan kesztyűs kezem tarkómon. Kíváncsi vagyok erre a még durvább fokozatra, ami állítólag a mai nap vár ránk. Meg persze izgat a szimuláció gondolata is. Nagyon valósághű az egész. Persze, legjobb volna már élesben nyomni, dehát türelmesnek kell lenni. Lehet, ronda dolog azt várni epekedve, mikor ront rá ismét egy szörnyeteg a világunkra, de lássuk be, naivság lett volna más hozzáállást remélni tőlem.

by Amy Noel 24/3/2014, 12:08 am

@Noel hálókabin

Az ismerős arc, az egyik kutatóé, aki a hangárban volt, pontosan nem tudom hogy hívják, de azt tudom, hogy gyönyörű barna szemekkel rendelkezik. Lassan elnyom az álom és csak arra ébredek, hogy korog a gyomrom. Vacsoraidő, elindulok vacsorázni, túl nagy a tömeg, inkább visszafordulok és a konyhában találom magam, ahol egy könnyű salátát fabrikálok, és visszatérek a kabinomba. Sera anyagait bújom, és közben jegyzetelek, amikor kész, mosolyogva elalszom.
Hajnali négy, ismét csipog az az átkozott ébresztő. Nincs hozzá hangulatom, de azért nehezen, de kivánszorgom az ágyból. Szépen, lassan. Magamra erőltetek valami ruhát és a jegyzeteim fölé görnyedek. Átolvasom még egyszer, majd az ebédlő felé veszem az irányt, most már kéne enni valami értelmeset is.

@Ebédlő
Reggeli kávémat szürcsölgetve, kiegészítem a jegyzeteimet Seranak, majd elküldöm. Előszerzek egy csokis fánkot, és kényelmesen elmajszolgatom. Ma az egyik Jaegerrel fogok foglalkozni, kezdem el sorolni magamban a napi teendőket.

by Seraphina Glas 23/3/2014, 9:44 pm

Snowden
@Snowden hálókabin

Snowden szerint legyen felülgyelet, szóval megkérem Fujiwarát, úgyis ismeri a rendszert és tudja, mit kell figyelni. Miután közölte, hogy jó volna mennem, csak elmosolyodtam. Igen őszinte és ezt értékelem.
- Megmasszírozhat máskor is. - szól hozzám, ahogy kezét a kilincsre teszi. Mosolyogva felállok az ágyról, és elé lépek.
- Rendben. - válaszolom neki, majd felágaskodva egy puszit nyomok a szájára.
Az ajtón kilépve még visszaforudlok jó ésjazkát kívánni, aztán indulok a saját kabinom felé. Alig csukódik az ajtó, valami zajt hallok a folyosó túlsó végéről. Megfordulok és egy alakot látok elrohanni. Utána iramodom, de két folyosóval arrébb eltűnik a nyoma. Még mindig hálókörletben vagyok, körülnézek, ki lakik erre. D-72-es szektor, rendben, megjegyeztem.

@edzőtér

Kabinomba visszaérve azonnal előkerestem a központ névjegyzékét, és lekértem, ki lakik abban a szektorban. És vajon kinek a nevével találkoztam? Kim Dae Parkéval. A rohadt picsa, hát nem kémkedik?! Mérgesen bedobtam a gyógyszereimet, aztán lefeküdtem, kezemen a citrusillatú olajat érezve könnyebb volt álomba szenderülnöm. Kicsit nehezen aludtam már a tablettáktól, de legalább pihentem kicsit. A felkelés sem volt leányálom, de túléltem és örülök, hogy ma fegyveres óránk lesz. Nagyon lekaszabolnék valakit, ki kell élnem a felgyülemlett feszültséget.
Az edzőterem felé menet még az Őrnagy tegnapi szavain gondolkodom, miszerint az amcsik milyen hasznot akarnak húzni az egész kaiju-s mizériából. Van nekik Jaegerük, nagy befolyásuk a PPDC-n belül, mit akarnak még? Lehet, hogy miattunk is jöttek hiszen az Infernot az Államok támogatták. Jó, nekem mindegy, ki pénzeli, a lényeg, hogy van.
Belépek a terembe, és az Őrnagyot keresem. Bomat és vizemet a bordásfal mellé teszem.

by Valentine Snowden 23/3/2014, 7:48 pm

Glas
@Snowden hálókabin

Figyelmesen hallgatom, mert valóban nem fejtette még ezt így ki nekem, mit is tesz az, hogy ketten és komolyabban teszteljük az ECoSt. Szóval erősebb behatásra számíthatunk. Jó. Nagyon jó. Ahogy eszembe ötlik a múltkori kísérlet, a szenvedéssel és a végén a kielégüléssel, szemeimben kellemes fény csillan. Rábólintok a tájékoztatásra.
- Mindenképpen legyen felügyelet. - közlöm véleményemet az egyedüli próbálkozásról. Bármi beüthet. Ha az egyikünket éri valami, ki tudja, a másik vissza tud-e lépni a realitásba, ha pedig mindketten befuccsolunk, akkor nincs is miről beszélni. Éles akciókban is árgus szemek követik nyomon a vezérlőből a szintjeinket. Ez szerintem feltétlenül szükséges ilyenkor, amikor gépre vagyunk kötve.
- Az amerikaiak különben szimplán csak szeretnék annyira kivenni a részüket a technikai fejlődésből meg a Jaeger program okozta rivaldafényből, amennyire lehet. - tájékoztatom értesüléseimről a témában. Beszéltem néhány itteni főtiszttel, meg váltottam pár szót O'Brien kíséretével. Persze, nem kérdeztem rá így egy az egyben, hogy mi a frászt keresnek itt. Másként szereztem információimat. Tudok én vallatni a kínzóeszközök elhagyásával is. Csak nem annyira szeretek.
- Ideje mennie. - jelentem be aztán hirtelen, elpillantva a lány mellett éjjeliszekrényemen lévő ébresztőórámra. Nemsokára éjfél. Felkelek az ágyról közlésem közben, indulva az ajtó felé, hogy kiengedjem Glast. Tudja jól, hogy nem szokásom kertelni, finoman utalgatni. Van, aki kiborul nyers őszinteségemtől, ám olyanok szintén akadnak, akik értékelik, hogy nem kell találgatniuk, mit akarok, mert egy az egyben a képükbe kapják. Úgy hiszem, a hadnagy utóbbi kategóriába tartozik, még ha szívesen maradt volna is. Nem mondom, kiváltképp jól aludtam mellette, de csak így helyből nem menne. Ha lefáradnék az élvezéstől, akkor igen. De ma erre nem kerül sor. Legalábbis nem a lánnyal.
- Megmasszírozhat máskor is. - közlöm a hadnaggyal, miközben kezemet ajtómra helyezem. Ez a részemről a kérés formája akar lenni. Baromi jól csinálta, el tudnám viselni néhanapján. Úgy láttam, neki sem volt ellenére. Akkor meg miért ne?

by Seraphina Glas 23/3/2014, 11:55 am

Snowden
@Snowden hálókabin

A gyors témaváltásra azonnal észreveszem magam. Talán kényelmetlen helyzetbe hoztam, pedig nem az volt a cél. Visszaszívom a könnyeimet, és veszek egy nagy levegőt. Nem akarom erőltetni, ami nem jön magától. Már így is hatalmasat lépett, nem gondoltam, hogy már most ilyeneket mesél. A kezét azért nem engedem el.
- A teszt olyan lesz, mint amilyen volt a modulációt stabilizáló tesztünk. Ketten bemegyünk, szimuláció van, gép nincs. De a hormonjainkat kordában tartja az ECoS, ezáltal a testünket optimális szinten tartja végig, és így kevésbé terhelődik meg. Így sokkal tovább bírjuk, jobban tudunk figyelni a feladatunkra, és ha baj van, a rendszer életben tart minket. Tehát minimális különbség lesz az előzőhöz képest. Viszont a szimulációt erősebbre állítom, nehogy olyan könnyű legyen a kaijut lenyomni és mi is kapjunk párat. Különben mi értelme volna a tesztnek...
Mosolygok a végén. Nagyon belejöttem a magyarázásba. Ejj, nagyon tudja, mivel lehet hatékonyan elterelni a figyelmemet. Összehúzom a szemöldökömet, és azon gondolkozom, hogy mintha már említettem volna, hogy milyen lesz a teszt. Vagy mégsem? Csak álmodtam? Nem is emlékszem.
- A rendszer ugyan stabil, de nem tudom, be merjünk-e menni egyedül. Hm? - kérdezem bizonytalanul.
Azért a tábornok-példakép téma még nincs elfelejtve, akármilyen ügyesen terel. De egyelőre ennyi is bőven elég. Kicsit elgondolkodom azon, vajon én mennyire vagyok az Őrnagyhoz képest lélekben erős. Engem a sors más kihívások elé állított, így azt hiszem, kevésbé mérhető ez így. Remélem, azért felérek hozzá.

by Valentine Snowden 23/3/2014, 11:34 am

Glas
@Snowden hálókabin

A szeme nedves. Könnyezik? De mégis miért? Összevonom szemöldökömet, és kutatón kémlelem. Lágyan szól hozzám, mosolygón teszi. Ezek szerint nem baja van, hanem pont hogy örül. Meghatódott volna? Olybá tűnik. Főleg, hogy megszorítja kezem, és látom, hogyan néz rám. Odaadóan, melegen. Nehezen tudok mit kezdeni a helyzettel. Kicsit ide-odanézek, aztán egyenesen vissza rá. Lesütöm végül szemem, és figyelem, ahogy combomon lévő kezemet szorítja finoman. Azt hiszem, ez így nekem mára elég a lelkizésből. Szó se róla, kellemes és érdekes, ami itt a kabinomban végbemegy, egyúttal azonban kényelmetlen és szokatlan is.
- Többet nem tudok mondani. - zárom a tábornokról mesélteket, pedig már hogyne tudnék többet mondani? De már ezzel is jóval többet árultam el, mint bárkinek, beleértve saját magamat. Letekintek a hadnagy csillogó szemeibe, és furcsa gondolataim támadnak. Most olyan volnék, mint egy normális ember? Egy átlag férfi, aki a barátnőjével beszélget a hálószobájában, az ágyán ücsörögve? Hát ez egyszerre kurva bizarr és különösmód jóleső. Még ha pillanatnyi is maga a képzet. Mert hát ugye egy percre se gondolja senki, hogy valaha is beleillünk a normába? Részemről nem, hogy nem akarnék, de nem is tudnék.
- Hogy lesz az a közös ECoS teszt? - váltok gyorsan témát, ahogy könnyedén felmerül bennem egy.

by Seraphina Glas 23/3/2014, 9:10 am

Snowden
@Snowden hálókabin

Talán nem a legjobb ember, és egészen biztosan sérült, de akit én ismerek benne, az egy talpig becsületes és őszinte ember, akinek a kitartása és akaratereje példaértékű. Saját világán belül pedig még inkább különleges. Mondhatnánk, hogy "na és a kinti világ"? De egy festőművészt sem az alapján ítélünk meg, hogy hogyan bánik a gépfegyverrel vagy milyen szoftvereket programozott le. És a nemességgel mindenki születik, legfeljebb elveszik valahol az úton. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lehet valaki utána jó. Nem csak egy ember veszíti el élete során, így sok kis darab jóság hever a világban szanaszét. Néha találkozunk olyan emberekkel, akik segítenek találni néhányat és így szedjük magunkra tapasztalatainkat és barátainkat, élményeinket és tanulságainkat.
- Igazából... Őt tekintem atyámnak. - szavai után hatalmas kongás van, mintha valami lezuhant volna a magasból és iszonyú robajjal ért volna földet. Ez annak a hangja, hogy leesett nekem, hogy mit fedett fel előttem: önmagát. Könny szökik a szemembe, de ki nem csordul, csak egy kicsit éget.
Mikor az apjáról beszél, felnézek rá. Ragyogó kék szemei nyitottak és tele vanak érzelemmel. Élnek és elevenek. Felsóhajtok és halk hangom reszketőn hagyja el ajkaimat.
- A családunkat nem választhatjuk meg, azt csak kapjuk az élettől. De mindenki mást mi magunk veszünk magunk köré. Mint O'Brient is. - tekintetem barátságos és meleg. Megszorítom a kezét.

by Valentine Snowden 23/3/2014, 6:50 am

Glas
@Snowden hálókabin

Nem nézek rá, de érzékelem, ahogy a lány megértően vizslat engem. Valóban nem mondtam ki mindezeket még soha. Még talán magamnak sem. Nem öntöttem szavakba, még gondolataimban sem. Feszültségem múlik. Kezdek felengedni. Birizgálom még nadrágomat combomon, de már csak amolyan szórakozottan, mellékcselekvésként.
- Ha van bennem bármi, ami jó vagy nemes, az Őtőle van. - mondom csöndesen, nyugodtan. Nem vagyok jó ember. Közel sem. Elég nagy szarban lenne a világ, ha a jó emberek ilyenek volnának, mint én. De velejéig gonosz, romlott sem vagyok. Ez utóbbit azonban csakis a tábornoknak köszönhetem. Nélküle minden bizonnyal elfajzottam volna. Ha Ő nem világít rá, hogy a katonaság az a közeg, ahol kiélhetem gyilkos hajlamom, ahol még előnnyé is formálhatom erőszakos természetem, közben a jó ügyet, a hazámat, az embereket szolgálva, akkor... ki tudja. Talán nem itt ülnék köztiszteletnek örvendő őrnagyként, hanem egy börtönben elítéltként. Ezeket így már nem fejtem ki a lánynak, de van sütnivalója. Pontosan tisztában van vele, mit jelenthetett az életemben egy ilyen férfi.
- Igazából... Őt tekintem atyámnak. - tárulkozom ki teljesen. Noha beszédem halk, szemeim pedig lábaimon, ágyneműmön tartom, szavaim őszinték és tiszták. Nem hiába merült hát fel Glasban, hogy hasonlítunk a tábornokkal. Valóban a példaképem. Ezért tanúsítok olyan különleges viselkedést a jelenlétében. Mint mikor az oroszlánkölyök idétlenkedve ugrándozik a mezőn, pillangókra vadászva, aztán jön az apaoroszlán, és felemeli a szájával a nyakánál fogva, a kicsi pedig erre mozdulatlanná lesz, megadva magát neki.
- Nem azt az embert, aki az anyámba erőszakolta magát és ezzel engem is. - feszülnek meg vonásaim rémes szavaim közben. De mi mást mondhatnék, ha a biológiai szüleimre így gondolok? Összeszorítom kissé ajkaimat, majd egészen lassan a lányra emelem tekintetem. Különös, milyen felszabadító érzéssel tölt el, hogy mindezeket elárultam neki, még ha nem is igazán merem átadni magamat nekik.

by Seraphina Glas 23/3/2014, 4:59 am

Snowden
@Snowden hálókabin

Tényleg ilyen, amilyennek leírtam? És nem mesél még? Mintha kezdene újra feszültté válni, hát ennyit a masszázsról.
Látom, amint ökölbe szorítja kezét és nadrágját kezdi gyűri. Ahogy elmondja, milyen volt régen és milyen szerepet játszott O'Brien abban, hogy most milyen, olyan érzésem van, mintha ezt most fogalmazná meg így először. Örülök neki, hogy megosztotta velem.
Elmélázom kicsit szavain. Elhiszem, hogy nem volt túl fegyelmezett, de ez az ifjoncoknál általában így is van. De az nem igaz, hogy csak ez a különbség. Mára érett ember, és ez gondolatain, cselekedetein is meglátszik. Használja az agyát is, nem csak veleszületett adottságait. Nem gondolom, hogy régen így ki tudta volna fejezni a félelmeit, vagy egyáltalán beismerni saját magának, mint ahogyan nekem tette nem is olyan régen. Jó, persze, most is lenéz mindenkit, pofákat vág és leszarja a dolgokat, amik nem érintik közvetlenül.
Erély, útmutatás odafigyelés... Igen. Azok az emberek, akik ezeket nem kapták meg gyermekként, utána keresik egy életen át. Vagy kitartóan kutatnak és a folytonos csalódásba belerokkannak, avagy elzárkóznak, elidegenednek a világtól és nem tapasztalják meg, amit annyira akarnak. Snowden utóbbi kategóriába tartozik, azzal a különbséggel, hogy jött a tábornok, és törődött vele.
Szerencsésnek érzem magam, amiért nekem volt egy Lieven Glas-om, az édesapám, aki mindig mellettem állt és támogatott. Örülök, hogy végül neki volt egy O'Brienje. Halványan elmosolyodom, és szemébe nézek. Azt üzenem neki, hogy bármije van, csak nyugodtan tegye rám, én elbírom, akármi is az. Nem megyek el, és ha szeretné, én is itt vagyok neki. Nem úgy, mint a tábornok, de attól még számíthat rám.

by Valentine Snowden 22/3/2014, 10:28 pm

Glas
@Snowden hálókabin

Mialatt a hadnagy válaszol, simogatom csupasz karomat, vállamat, és úgy döntök, visszaveszem pólómat. Nem szeretek ledéren ücsörögni, meg úgy egyáltalán létezni. Mint mindennek, a meztelenkedésnek is oka kell, hogy legyen nálam. Ezt sem csinálom csak úgy a légbe, ahogy semmi mást sem. Főleg nem magamutogatásból. Felkelek hát az ágyról, de csak éppen odalépve pólómért, és magamra húzva, ismét ülésbe ereszkedve a lány mellé. A citrusolaj már szépen beitta magát, nem tapad rá nagy hátamra felsőrészem.
Visszahelyezkedem, igazgatva még magam, Glas pedig folytatja gondolatait. Mikor ahhoz a részhez ér, hogy sejti, milyen ember lehet a tábornok, vagyis milyennek kell lennie ahhoz, hogy a példaképem lehessen, nyíltabb, fürkészőbb tekintettel kezdem figyelni. Pont akkor, amikor Ő a semmibe pislog újfent. Tanulmányozón méregetem merengő, O'Brien jelleméről filozofáló szavai közben. Komolyan ennyire nyitott könyv volnék neki? A szavait mintha csak az én agyamból merítené ki, aztán tálalná fel nekem. Vonásaim finoman feszülnek ettől, arcom teljesen sima.
- Amilyennek leírta. - válaszolom monoton hangom, mikor felém fordul, és megkérdezi, milyen a tábornok. Mintha kissé szorongani kezdenék. De meglehet, ez csak most tűnik fel ennyire, hogy testem ilyen jól ellazult az iméntiektől. Fizikailag kikapcsoltam, kiengedtem, viszont amik elmémben és szellememben kavarognak, azok sűrű, nehéz ködöt alkotnak. Lesütöm a szemem. Észre sem veszem, és kezeimet ökölbe szorítva tartom combjaimon.
- Kadétkoromban sem voltam más, mint most vagyok. - oszlatom el tévhiteit, ha bármi ilyen felmerült volna benne.
- Csak épp fegyelmezett nem voltam. - folytatom elmondásom, lesütött szemmel, nadrágom anyagát gyűrögetve combomon.
- A viselkedésem undorító volt. Formálisan követtem a szabályok nagy részét, de mindenkit nyíltan lesajnáltam. Még a tiszteket is. Szemtelen és neveletlen voltam. Fintorogtam, vonogattam a vállam. Leszartam őket. Szívességnek éreztem, hogy kövessem a parancsaikat. Aztán jött O'Brien. - csöndesedik, mélyül el addigi robotszerű hangom. Feszült vonásaim kiengednek.
- Akkor még nálunk, a briteknél szolgált. Később került át az Egyesült Államok kötelékeibe a közel-keleti háborúk alatt. - szolgálok egy kevés adalékinformációval. Nem sokszor került sor ilyen kiküldetésre az országok közt, de az amcsiknak nagyon kellett a tábornok hozzáállása, rátermettsége, így egyezségre jutottak.
- Látta rajtam, hogy kiváltképp tehetséges vagyok, csak éppen mindeközben egy érdektelen taknyos. Megszorongatott hát. Nem kegyetlenkedéssel, vagy lelki terrorral. Hanem eréllyel, útmutatással, odafigyeléssel... - sorolom csöndes hangon módszereit, fejemet lejjebb hajtva. Nos igen. A tábornok mondhatni... megszelídített.

by Seraphina Glas 22/3/2014, 1:20 pm

Snowden
@Snowden hálókabin

Jó, ezt tisztáztuk. Én is így gondoltam. Áthajol felettem a vízért, és felül kicsit. Én maradok, olyan kényelmes, inkább nem mozdulok.
- Nem, még sosem láttam. - válaszolok kérdésére. - Meg kell hagyni, figyelemreméltó jelenség. - tartok egy kis szünetet, majd felnézek a férfira. - Azt hiszem, tudom, milyen ember, illetve milyennek kell lennie ahhoz, hogy a maga példaképe lehessen. - visszafordítom tekintetemet a semmibe. - Állhatatosnak, talpig becsületesnek, erélyesnek, jó harcosnak, jó katonának, néha önfejűnek, de keménynek, tisztelettudónak és alázatosnak, de önálló gondolatokkal rendelkezőnek is. Ha egy parancs nem jó, kinézem belőle, hogy azt teszi inkább, ami helyes.
Nem mondom ki, de tudom, hogy Snowden is azt tenné. Talán nem teljesen fedik az ő fogalmai a világ átlagáét, és néha egy vérengző vadállat, de úgy gondolom, ha tudja valamiről, hogy nem jó, nem csinálja meg. Lehet, hogy nem túl érzelgős és a szülei jól tönkrevágták pici korában, de azért lelke neki is van. Akkor is, ha ő nem tud róla. És ez a lélek talált magának egy olyan etalont a tábornok személyében, akit hajlandó követni. Nem tudom, milyen volt a kiképzés és mivel érdemelte ki a látszólag feltétlen engedelmességet, de biztosan valami történt. Nem kérdezek rá. Ha szeretné, el fogja mondani. Gondolataim végén én is felülök kissé, felé fordulok és a párnára könyökölve tartom fejemet.
- Milyen a tábornok? - kérem mosolyogva, ragyogó tekintettel biztatva, hogy meséljen kicsit és ajkaimba harapok.

by Valentine Snowden 22/3/2014, 1:00 pm

Glas
@Snowden hálókabin

- De. Rendben. - bólintok a feleletére. Tényleg érdeklődés volt pusztán, nem olyasvalami, amiről határoznunk kéne. Részemről egyáltalán nem probléma ez. Úgysem szokásom titkolózni, visszafogni magam. Persze, nem akarom a lányt nyílt színen nyalni-falni. Az ilyen személyes ügyeket meghagyom a négy fal közé. Nem mintha nekem olyan rengeteg személyes ügyem lenne. Erről eszembe jut a tábornok. Lepislogok magam elé a párnára, majd felülök, és átnyúlok Glas fölött a pohár vízért. Gondolom, nekem hozta. Ha nem, akkor így járt. Kortyolgatom, majd visszateszem, és maradok laza ülésben az ágyon. Mindkét lábam behajlítva, de az egyik kissé jobban, mint a másik, és ezt kicsit az oldalára döntve simítom az ágyra. Kezeimet lezseren nyugtatom combomon, ágyékom táján. Hiába ülök leengedett vállakkal, tartásom nem görnyedt. Túl sokat dolgozom izmaim, testem optimalizálásán ahhoz, hogy az legyen.
- Ismerte ezelőtt O'Brien vezérezredest? - kérdezek rá arra, ami eddig fel sem ötlött bennem. Hiszen elég könnyen meglehet, hogy találkoztak már. De bevallom, nem figyeltem oda, köztük milyen kontaktus volt a mai összefutásaink alkalmával. Azt tudom, hogy Glasban sok kérdés van a tábornokról meg rólam, ezt láttam rajta, de vajon van-e ismeretanyagi alapja a kíváncsiságának? Ezt akarom feltérképezni.

by Seraphina Glas 22/3/2014, 12:42 pm

Snowden
@Snowden hálókabin

Már nem nyög, meg nem hümmög, csak szeme és egy hosszú szusszanás ad választ. Fekszem mellette, és nem szólok, mert nincs rá szükség. Jól érzem magam mellette, és ugyan nem engem masszírozott meg, hanem fordítva, mégis ellazultnak érzem magam. Néha lehunyom a szemem egy kicsit, és élvezem a finom illatát az olajéval keveredve, testének melegét és megnyugtató közelségét. Lassan felkönyököl, én pedig ránézek.
- A kapcsolatunk... nyilvános? - kérdezi. Ezen még nem is gondolkodtam. Miért ne lehetne az? Elgondolkozom, hogy ez mit is jelent pontosan. Hiszen eddig sem titkoltuk. Ráadásul a vezetés még örülne is neki, mert azok a pilóták, akik közel állnak egymáshoz, hatékonyabbak és stabilabb a driftjük. Meg azért valljuk be, hogy médiafogásnak sem utolsó a nyilvánosság előtt.
- Szerintem igen. - válaszolom kicsit bizonytalanul. Nem igazán tudom, hogy ezt miért kérdezi. Talán nem szabadna nyilvánosnak lennie? - Nem? - kérdezem megerősítést várva. Vagy legalább valamit várva. Nem gondolom, hogy titkolnunk kellene, de ahogy szeretné, úgy lesz.

by Valentine Snowden 22/3/2014, 12:25 pm

Glas
@Snowden hálókabin

Kicsit kinyitom a szemem, ahogy szaladgál még valamerre. A mosdóba megy. Pont rálátok innen, ahogy végignéz a polcon. Biztos valami krémet vagy olajat keres a masszázshoz. Hm. Profin akarja csinálni. Ez tetszik. Azt hiszem, akad ott valami narancsos olaj. Áh, megtalálta. Akad nálam egy-egy ilyen szer, ami még úgy marad meg valahonnan, és hurcolom magammal. Mielőtt visszahunyom szemem, látom még pajkos mosolyát, aztán hallom, amint megszabadul a papucstól. Az ágy hullámozni kezd, mikor rááll, és nemsokára csípőmre helyezkedik. Mocorgok egy keveset még alatta, aztán nyugton maradok.
Először csak nagyon csöndesen hümmögök, mikor ellazít, aztán egyre öblösebben teszem. Drága Istenem, ez csodás. Francért nem masszíroztatom magam gyakrabban. Hiába őrzöm, tartom a legjobb formában testem, ellazítani nem gyakran hagyom. Ilyenkor érzem, hogy kéne. Azt a kurva élet, ó, igen. Nem mondom ki hangosan ezeket, de elnyújtott, mélyről jövő fújtatásaim, torokból jövő hümmögéseim tanúskodnak alélt élvezetemről. Nagy, izmos, hegekkel tarkított hátam teljesen ellazul kis kezeinek munkája alatt, ahogy én magam is, egész testemben.
Kellemes, citrusos illat terjeng a szobában. Végezvén velem lehajol hozzám, és csókot nyom lapockám fölé, haja megcirógat. Sóhajtok egyet, de csak heverek tovább. Kész, ennyi voltam. Alig érzékelem, hogy felkel rólam, meg hogy megint elmegy ide-oda. Nem fogok elaludni, csak egyfajta alfában vagyok. Azt megérzem, ahogy hajamba simít. Kinyitom pihenten fénylő, kék szemeimet, és a mellém heveredett Glasra nézek. Nem felelek szóban, csak egy hosszú pillantástól kísért szusszanással adom meg igenlő válaszomat. Fekszem még így teljesen kilazultan pár percig, majd szépen lassan mozdulok. Felkönyökölök, maradva hason fekve, lenézve oldalra a lányra.
- Azon töprengtem, hadnagy... - szólítom meg Glast, csöndes rekedten.
- A kapcsolatunk... nyilvános? - teszem fel kérdésem, fürkészve a lány csillogó szemeit.

by Seraphina Glas 22/3/2014, 11:55 am

Snowden
@Snowden hálókabin

Elhúzódik kezeimből és nekiáll levenni a pólóját. Nyelek egy nagyot. Eddig egyetlen egyszer láttam félmeztelenül, mikor a ruhákhoz vette le a gép a méretet Fujiwaránál, és az nagyon tetszett. És most, hogy tudom, hogy az enyém lehet, még csodálatosabb. Felmászik az ágyra és lehasal, hát értem én a célzást. Belépek a fürdőszobába, hogy keressek valami testápolót. Gyorsan végignézem a polcot, és egy kis üvegcsén akad meg a szemem. Citrusolaj? Tökéletes egy energizáló relaxmasszázshoz!
Kacér vigyorral térek vissza a szobába, a fényerőt lejjebb véve papucsomat ledobom és az ágyhoz lépek. Leteszem az éjjeliszekrényre a kis üvegcsét és lovaglóülésben a csípőjére ülök. Egy kis olajat öntök a kezembe és elkezdem szépen elkenni a hátán. Izmai feszülnek kezem alatt, de érzem, ahogy lassan kiszáll belőle a feszültség. Hogy is volt? Mit mondott Mieke, hogyan kell csinálni? Először a lesimogatás. Nyolcasokat kezdek rajzolni tenyereimmel, körkörösen folytatom, és mindig beiktatok egy gerinc melletti hosszanti simítást. Hogy rendes masszázst tudjak adni, nagyon figyelnem kell, mert csodálatos háta és izmai úgy hívogatnak, hogy legszívesebben végigcsókolgatnám minden négyzetcentiméterét. Szóval akkor most harántsimítás, aztán jöhet a dörzsölés.
Már-már automatikus, ahogy mozdítom a kezem, vékony ujjaim mégis olyan erővel és odaadással siklanak olajos bőrén, hogy senki sem vádolhat azzal, hogy csak rutinból vagy agyból masszíroznám. Úgy dolgozom rajta, mintha azt választottam volna életem céljául, hogy az összes porcikáját megszabadítom a negatív energiáktól és újra tisztán működővé teszem. Néhány helyen olyan csomók vannak benne, hogy ugranak egyet, mikor kezem eléri őket. Szépen kilazítom őket, majd mikor a masszázs gyógyfelével megvagyunk, akkor csak simogatom még tovább egy kicsit, hogy jól beszívja a finom illatú koncentrátumot. Már eléggé betölti a szobát a narancs aromája, de a citrom is jól belekeveredik. Miért van nála citrusolaj amúgy? Talán pont ilyen okokból kifolyólag? Elmosolyodom, és mikor már teljesen ellazult alattam, izmai teljesen feszültségmentesek, akkor lehajolok és egy csókot nyomok lapockái fölé. Lelógó hajam talán kicsit csiklandozza, beleszuszogok és -mosolygok a hátába.
Felállok és egy pohár vízzel jövök vissza, amit az olaj mellé teszek az éjjeliszekrényre. Egy darabig most nem tud mozdulni, talán pár perc, mire az idegrendszere eléggé összeszedi magát ahhoz, hogy újra működtesse az izmokat. A vizet is azért hoztam, hogy segítsen helyreállítani a normál testfunkciókat. Lefekszem addig mellé és megigazítom kócos haját.
- Jobb? - kérdezem halkan, ahogy csillogó szemekkel rámosolygok.

by Valentine Snowden 22/3/2014, 11:19 am

Glas
@Snowden hálókabin

Bevallom, nem nagyon figyelek arra, amit a hadnagy beszél. Nagyjából onnantól nem, hogy ujját elkezdte végighúzni gerincem mentén. Ez valami isteni. Mélyebbről szusszanok, miközben pislogok lefelé a még valami frissítést elvégző laptopra, de aztán elsötétül végre, és lecsukhatom. Leveszem szemüvegemet, elrakom a tokjába, miközben Glas masszíroz tovább. Nagyon jól csinálja. Pont eltalálja, hol hatásos. Lehet, tanulta. Kinézem belőle. Minden esetre ez nagyjából ugyanolyan nekem, mintha izgatni kezdene és aztán otthagyna éhesen: ha egyszer nekiállt masszírozni engem, azt bizony nem hagyhatja félbe.
Mindezt úgy adom tudtára, hogy kihúzva magam kezei alól, felegyenesedem, szembefordulok Vele, majd megragadom fehér pólóm nyakát, lehúzom magamról, összekócolva ezzel hajam, levetett felsőmet székemre terítem, azzal ellépek a lány mellett, bevetett ágyamra térdelek, előre támasztok, és szépen hasra fekszem rajta. Arcom a párnára simítom, és lehunyom a szemem. Folytathatja.

by Seraphina Glas 22/3/2014, 9:27 am

Snowden
@Snowden hálókabin

Én tudom, mit akart. De szerintem az Őrnagy is tudja, azért van ennyire kiakadva. Nekem háttal állva baszkurálja a laptopot az íróasztalon, kicsit előrehajolva. Hmmm, jól fest. Ráadásul így, lehajolva pont olyan magas, mint én. Aztán bedobja a hisztit. Ha nem ismerném, megijednék, de csak kuncogok magamban. Nem kell róla tudnia, de szerintem szörnyen cuki így. Na ez az a gondolat, amit igyekszem törölni az agyamból vagy hét lakatra zárni előle. De mikor a lámpán akad ki, akkor csak elmosolyodom, és fejcsóválva mögé lépek. Ujjaimmal derekától felfelé gyengén végigkarmolok a gerince mentén, és a nyakánál kötök ki. Először csak a tarkóját, majd két kézzel kezdem el masszírozni a csuklyás izmát és aztán a vállát.
- Csak nyugalom. - mondom csendesen, mikor kikapcsolja a gépet. - A csaj nehezen beszél angolul. Csak a saját nyelvén meg kínaiul tud, de azt is elég szarul. Nem tudom, a kis brancsával hogyan kommunikálnak, lehet, hogy van valami közös vihogós nyelvük, amit az összes liba ismer. - megvonom a vállam okfejtésem végén, és erősebben kezdem masszírozni, különösen a relaxpontokra összpontosítva.

by Ajánlott tartalom