Hong Kong Shatterdome

Snowden
@kantin

Figyelmesen hallgatom és bólogatok. Igen, van mire vigyáznom, sosem szabad elbíznom magam és résen kell lennem. És a Kaijuk pont ilyen kiszámíthatatlanok lesznek, amivel én nem fogok itt találkozni. És ebben tökéletesen igaza van. Miután bejelenti, hogy este majd megkeres, már indul is. Elköszönök tőle, és benyammogom még az utolsó palacsinta maradékait is. Felhörpintem a teát és indulok a hangárba, megnézegetni az Infernot. Közben írok Adrian csipogójára, hogy mior és hol tudunk találkozni.

@hangár

Csodás négy óra csak az Inferno belsejében, a fedélzeti MI-vel, Adriannel és Yeong Sao Joonnal, az egyik koreai technikusunkkal. Néhány transzmittert azonosítottunk, már leválasztottuk a fő hálózatról és alacsony átvitelűre állítottuk őket, csak még nem működik ez így megfelelően, még mindig van, ami a headspace-en keresztül túlon túl összeköt minket. Ha nem tudjuk azokat betompítani, akkor ugyan gyengébb lesz a kapocs, de még mindig nem lesz elég erős. Ám egy jó kis problémába ütköztünk, amit mihamarább meg kéne oldani. Történetesen van két csoportnyi csatolóegység, ami egyszerre továbbít a partner és a gép felé is, tehát nem választható szét az adatfolyam. Nem tudom, hogy most mit csináljunk, ez további gondolkodás tárgyát képezi.

@Glas hálókabin

Adriannel a kabinom padlóján görnyedünk rengeteg kézzel írott jegyzet és számítás felett. Egy rajzot nézek, ő egy számolást elemez. Már nyugodtan tudunk dolgozni, nem furdalja az oldalát a kíváncsiság, hogy van minden Snowdennel és velem. Nyilván nem mesélek el mindent, nem is akarok, csak annyit, hogy éppen kielégítsem tudásvágyát. Szerencsére kevéssel is beéri, a lényeg az, hogy boldognak lát. Aztán nyilván megmaceráltam őt a néha-igen-néha-nem-barátnőjével, csak hogy érezze a törődést, és egy nagy röhögés után végre a Jaegerre tudtunk figyelni.
- ... de ez így baromság mégis. - néz fel rám hirtelen, a papírt lobogtatja. - Nem is jön ki az, ami kéne, az energiaszint nem lesz elegendő a vészvezérléshez. - tenyerébe temeti az arcát.
Én egy hangos sóhajjal eldőlök hanyatt és becsukom a szemem. Annyira tele van a fejem a gondolatoktól, már mindenhol csak UML rajzokat, függvényspecifikációkat és neurotranszmitter-vezérlőket látok. Lustán kóvályognak a szemem előtt, és el sem tudom őket hessegetni. Ha lekapcsolnám a szemem, az agyamban akkor is ottmaradnának. De legalább a szememre nem tudnám fogni. Sőt, az agyamat is le kéne kapcsolni. Mindent le kéne kapcsolni, kész!
- Le kéne kapcsolni mindent. - motyogom halkan.
- Micsoda? - kérdez vissza Adrian, felnézve ujjai közül.
- Le kéne kapcsolni mindent. - ismétlem meg, amit az előbb is mondtam már. De most ki is egészítem. - Csak azt a két csoportot hagyjuk meg. - Érti, mire gondolok. Önmagukban elég szűk lesz a keresztmetszetük, pont jó lenne így minden. Ha meg megsérülnének, akkor bekapcsolhatnánk a többit, és akkor a vészvezérlés is meg van oldva, az energiaellátást kell csak kidolgozni, de az nem lehet probléma, mert annyi tervet készítettünk, hogy helyből három teljesen különböző elvű neurális vezérlőt tudnánk készíteni belőlük. Adrian felkel és nekiáll összepkolni a papírokat, a kezemből is kiveszi a rajzot, ekkor nyitomki a szemem először. Tekintete vidám, de fáradt.
- Akkor én mehetek is, ugye? - kérdezi tréfásan az órára nézve. Negyed kilenc lesz pár perc múlva.
- Felőlem mész, ahova akarsz! - válaszolom nevetve. Végre megvan. Lekapcsoljuk az összeset a francba, de készenlétben hagyjuk őket, hogy bármikor újra hálózatba rakhatóak legyenek. Felhúz a földről és megölel. Egy köszit suttogok a fülébe, aztán nyújtózom, miután elengedtük egymást. Örülök, hogy láttam, és annak is, hogy ilyen sokáig maradt a kedvemért. Majd úgyis beszélünk még az Inferno miatt is.
Miután becsukom utána az ajtót, visszafordulok a falhoz, ahol a közös képünk van. Elmosolyodom. Ling meg átküldhetné azokat, amiket az Őrnagyről és rólam csinált. Helyük van a falon.

Snowden
@kantin

- Jól hangzik. - hallom a reakcióját. Nagyszerű, akkor ez alapján állok neki, és Adriannek is most már ezt tudom mondani. A terv viszonylag egyszerű, meg kell találnunk azokat a neurotranszmittereket, amik az átviteli sebességet és vastagságot szabályozzák és le kell őket tompítanunk a headspace felé. A gép felé nem, különben az ECoS nem tud működni. Jól van, megkapja tőlem az útravalót a hadnagy rendesen, lesz min gondolkodnia visszafelé Los Angelesbe. Sőt, még utána is. Mint fegyvertechnikus, az lesz a feladata, hogy az energiaátvitelt megoldja, és biztosítsa, hogy a vezérlés nem sérül és vészhelyzet esetén az egyik oldali pilóta a másik oldali kart is tudja irányítani. Remélem, nem lesz rá szükség, de sosem lehet tudni, inkább biztosítsuk be magunkat, mint hogy gond történjen.
- Rendben. - nyugtázom. - Akkor így lesz. Nem tudom, mikor leszünk készen mindennel, de igyekezni fogunk. Ja igen, Keller hadnagyot az Infernohoz, Fujiwara professzort pedig a szimulációs kódhoz kérem segítségül. - egészítem ki, hogy tudja, mi a tervem és kikkel szándékozom dolgozni.
Ahogy észreveszem, nem vett ki magának rózsaszín trutyis palacsintát. Pedig az ilyen finom!
- Ezt meg kell kóstolnia, uram! - széles vigyorral nyújtom felé a falatot, amit az imént vágtam.
- Mi a véleménye a délelőtti edzésről? Rólam és a többiek teljesítményéről? - kérdezem immár komolyan. Érdekel, mit mond, mert bármilyen jó is a technikám, mindig van mit tanulni és mindig kell másik nézőpont, avagy egy jó tanács, amit ha megfogadok, később az életem múlhat rajta.

Snowden
@kantin

Hallgatom elmesélését arról, hogy kijavították a hibát. Nagyszerű, legalább ez már nem fordul elő többször senkivel. Mi? Hogy át kéne nézni? Nem hülye ötlet, sőt. Azt hiszem, tudom is, hogy miért kérdezi ezt. Lehet, hogy maradtak benne szándékos bugok, amik hasonló eredményt érnek el, mint amit mi tapasztaltunk a szimulációkor. Át tudnám nézni? Van nekem arra időm a híd átállítása mellett? Vagy kérjek meg valakit? Szerintem meg tudom csinálni egy kis segítséggel, szólok Fujiwarának, ő biztosan szívesen nézegeti a kódot velem, már a vizsgára is helyrerakta nekünk, érti is mi van odaírva.
- Persze. Megoldom. - biztosítom afelől, hogy a kód ki lesz belezve és minden egyes karaktert átvizsgálunk. Aztán nekilátok egy csokis pudingos palacsintának, közben kortyolok a teámból. Ízre másnak talán nem illik össze, én azonban imádom őket bármilyen kombinációban.
- Én még nem kaptam semmilyen üzenetet senkitől erről, igaz, nem is néztem még. - felemelem a szemöldököm, ahogy ezt kimondom. Jó kör volt,s egáz. Na tovább. - Ám átgondoltam a neurális híd kérdését. - lenyelem a falatot, hogy érthetőbben és átszellemültebben magyarázhassak. - A headspace-t lekapcsolni nem lehet, hiszen ez a virtuális tér adja a kapcsolódási felületet köztünk. Ám tudom minimalizálni az érzelemátvitelt és a csatorna keresztmetszetét le tudom venni nagyon szűkre, hogy csak a harchoz tartozó információt, érzetet, ilyesmit vigye át, és minden mást dobjon el. Ez így jó lesz? A legegyszerűbben megvalósíthatónak ez tűnik, ami elég stabil és biztonságos is, és gyorsan kivitelezhető. Aztán ráérek agyalni más megoldáson, ha kell, hogy legyen egy eshetőségünk tartalékban, ha bármi gond van. - mondom, aztán kezembe veszek még egy palacsintát és beleharapok. Közben Snowdent figyelem, ahogy csak lapátolja be az ebédét.

Snowden
@kantin

Belépek az étkezőbe, azonnal az Őrnagyot keresem. Nem kell sokáig, a felső szint szélén ül. Pont ott, ahol tegnap előadtunk egy "metáldalt". Beállok a sorba, és a tálcámat kizárólag palacsintával töltöm fel. És egy kis teával. Indulok fel, de Yong mester megállít egy pillanatra.
- Hadnagy, gratulálni szeretnék a tegnapi bravúros vizsgájukhoz! - szól hozzám mosolyogva. Megállok mellette és felé fordulok. - Rekordot döntöttek, és nem is akármilyet, de ezt nyilván tudja. Ám az ön kivételes technikai tudása lenyűgözött engem. Láttam már harcolni, és tudja, hogy tetszik, amit csinál, de ez a megoldás, amit a teszten nyújtott, igencsak rendkívüli tudásról tesz tanúbizonyságot.
- Köszönöm, uram. - válaszolom mosolyogva, de ő azonnal folytatja.
- És Snowden... Nem tudom, hogy találták meg egymást, de nagyon összeillenek. A vezérlőből figyeltük az agyhullámaikat, hetven százalékig megegyeztek. - mondja elismerően. Persze, ez konyhanyelv, nyilván ezt mondták neki, mert nem lehetnek az agyhullámok megegyezőek, csak a frekvenciájuk eshet egybe és néha azonos lehet az amplitúdó. De értem, mire gondol. Csak mosolygok rá és bólintva elköszönünk.
Néhányan még figyelnek pár asztaltól, egy részüket ismerem, van, aki a tegnapi mulatozásunkat is látta. Ajjajjj, azok ketten a Lady Gagás riszálást is. Mindegy, Adrien megöli őket, ha kikerül bármi infó róla és Wongról, ahogy rázták. Az emlék miatti idióta vigyorral indulok fel a felső szintre, kettesével veszem a lépcsőket, vigyázva, hogy az ital ki ne ömöljön, és lecsücsülök szembe Snowdennel. Megáll a szemem a mély kivágású felsőn, és hirtelen kedvem támad ujjaimmal végigsimítani a finoman kiálló kulcscsontokat és megízlelni finom bőrét... Ó, ha már itt tartunk.
- Jó étvágyat! - mosolygok rá. Most eszünk, és nem egymást. A tegnap este tegap volt, majd lesz mai is, meg még jópár másik, amikor megint megkóstolhatom. - Ugye milyen guszta a palacsinta? - kérdezem lelkesen, és az egyiket, amit csak random felkapok, már tömöm is be. Éhes vagyok, és délután még sok dolgom van, például a neurotranszmitterek átkötése. Még Adriantől is elköszönök, meg beszélnem kéne vele erről, hátha tud segíteni.

Snowden
@edzőtér

Elküldi Tongot meg a másikat, aztán bólint. Ez egy köszönöm, azt hiszem, mosolyogva én is bólitok, bár, ez inkább tűnik meghajlásnak. Szépen szállingóznak el, én meg a vizemért megyek. Jó nagyot húzok rá, jól esik a hideg a torkomnak. Egyszerre azért nem szabad túl sokat, csak apránként, különben megfázik a torkom. Néhányan kifelé menet megnéznek, méghozzá furcsállóan. Pedig tudhatták, hogy hogyan küzdök, naponta láttak, és most mégis idegenkednek kissé. Ám mások elismerő pillantásokat vetnek felém, van, aki mosolyogva biccent. Ez azért jó érzés. Érdekes, hogy a harcosokkal nem alakítottam ki túl jó viszonyt, a mérnökökkel és a technikai személyzettel meg igen. Ez talán az utóbbiak őszintesége miatt van, meg azért, mert nem akarnak mindenáron jobbak lenni, és elfogadják egymás segítségét. A Jaeger Akadémián ez nehéz volna, persze, de attól még szóba lehet álni a másikkal.
Az Őrnagy hozzám lép.
- Ebéd délben? - még a számban a palack, de ühümmözve bólintok. Egy nagy cuppanással engedem el, majd rendesen válaszolok is.
- Rendben! - mondom, aztán elmosolyodom, ahogy eszembe jut megint, hogy az enyém a legtökéletesebb technika. - Ó, ha jól tudom, lesz pudinggal töltött palacsinta! - újságolom neki, mit hallottam idefelé jövet a liftben. - Az mindig nagyon finom, és többféle van. Szoktak csinálni vaníliásat is, meg csokisat is és valami rózsaszín izéset is. Abban nem tudom, mi van, de jó az íze. Remélem, lesz olyan is, mert ma olyan kedvem van. Tömény rózsaszín. - utolsó szavaimnál huncutul somolyogva pislogok csak.

Snowden
@edzőtér

Az Őrnagy pillantása engedélyt ad, én meg majd kicsattanok, alig tudom magam visszafogni. Megállunk Tonggal egymással szemben, ő kicsit köröz, én egyhelyben várok. Tartásom laza, de csak látszatra, mert bármikor képes vagyok reagálni. Tong nagyon ügyes, és gyors is, de akkor sem fog lenyomni, mert nem küzd okosan. Visszafogja magát néha és próbál figyelni, de az alaptermészete nem olyan. Indít egy ütést, én hárítom és ellene fordítom, de védi. Eddig jó. Előre látom, ahogy a bal lábát negyvenöt fokban kifelé fordítja, hogy rúgni fog, ezért gyorsan a földre vetem magam, megfordulok és hátrabukfencezve kinyomom magam kézzel, és annyira állon rúgom felfelé álló lábaimmal, hogy hanyatt esik. Persze, mert csak egy lábon állt, könnyű célpont volt. Kézállásban tartom magam, és amint felül, spárgába nyitom a lábam, és egy fordulattal leteperem újra.
Felállok és a kezemet nyújtom neki, mert látom, hogy most nagyot kapott. El is fogadja, felhúzom, de nem engedi el a kezemet. Erre számítottam, ő pedig tudta, hogy nem ér majd váratlanul. Talán azt gondolta, hogy így fogom tudni, hogy mi lesz a következő lépése, és én majd azt fogom védeni. Ezért engedi el hirtelen a kezem, hogy egy váratlan mozdulattal leterítsen. Csak arra nem számít, hogy az én reakcióim gyorsak és az ilyesmiket ösztönből hárítom. És nem csak hárítom, de egy Snowdentől tanult jól irányzott ütéssel azonnal hátra is lököm, keményet kapott a gégéjére. El nem törtem, annál azért lejjebb ütöttem. Kicsit fullad, aztán újra támad, de már csak méregből. Hiba, hiba, nagy hiba! Hát mit tanított Chow mester? Nem azt, hogy maradj koncentrált, bármi történik is?
Jön felém, és még üvölt is. Számomra kicsit komikus látvány, de én azért nem esem bele abba a csapdába, hogy lebecsülöm az ellent. Készenlétben állok, és mikor elérne, lehajolok az ütés elől, majd abban a pillanatban újra felállok és beleakasztva a karomat az alkarjába, megállok. Ám Tong lendülete miatt így kirántom a helyéről a jobb karját, ami számára rettentő mértékben fájdalmas, és még nagyon előnytelen helyzetet is teremt, hiszen a bal könyöke zúzódva van, nehezen használja jelenleg. Én a fair play híve vagyok, innentől csak láb lesz akkor.
Mintha kicsit lehűlne, nem is baj, mert még egy ilyen forrófejű támadásnál nagy kárt tennék benne. Elpillantok a többiek felé, izgulva nézik, mi lesz. Ők nem biztosak abban, hogy én fogok győzni, mert Tong erős és jó. Az ő bajuk. Én viszont tudom. Tong könyöke, és jobb keze a gyengepontja, és ha éppen rúg, akkor könnyű kibillenteni egyensúlyból. Akkor ez lesz. Hátam mögé teszem a kezeimet összekulcsolva, hogy lássa, nem fogom őket használni. Összevont szemöldökkel figyeli, de megvető arccal áll újra készenlétbe áll, nem tetszik neki, hogy látványosan leereszkedem hozzá. Újra megvárom, amíg támad, nyilván rúgás. Itt az esélyem. Én is jobb lábbal indítok, félúton akadunk meg egymásban, keményen tartunk ellent, ő erősebb nálam, érzem, hogy lassan el fog tolni és az nekem nagyon fog fájni. Ezt kivédendő ballal ellököm magam a tatamiról és egyenesen a támasztó bal térdére rúgok. Az hátrafordul, Tong üvöltve esik el, én pedig rá, de hamar hátragurulok és felállok.
Egy másik ferdeszemű szalad hozzá és teszi vissza a térdét. Harcképtelenné vált, innen már nem fog tudni küzdeni. Szerintem végeztünk. A hanyatt fekvő férfi mellé állok és meghajolok, résemről befejeztük. Ám ő még ép jobb lábával hirtelen elgáncsol. A ffene.... Erre nem számítottam, de semmi gond! Nem esem pánikba, hanem tompítom az esést, és a fekvő ember torkára rúgok egy kalapácsot. Rángatózva fullad, én pedig felállok. Nem szeretem, ha valaki még pluszban támad, de ez van, az élet sokszor mást ad, mint várjuk, vagy szeretnénk. A Kaijuk sem lesznek fair-ek. Kicsit kapkodom a levegőt, de x embert nyomtam le egymás után. Ahhoz képest viszont nagyon jól vagyok. Snowden felé nézek, hogy most már tényleg végeztem. Várom a következő utasításait.

Snowden
@edzőtér

Belépek az edzőtérre, néhányan vannak itt, de csak alig. Persze, az Őrnagy már bemelegít, de inkább nyújt, jó látni, hogy vigyáz magára. Egy mosollyal köszönök neki és nekiállok átmozgatni tagjaimat. Ma sokkal energikusabb vagyok, mint bármikor, ez az előző nap és este összességének tudható be. Állóspárgát is nyújtok a bordásfal mellett, de mivel én is szedem a gyógyszereimet, az én sípcsonti zúzódásom már nagyon jól van. Mintha ősidőkkel ezelőtt sérültem volna, alig látszik, nem is érzem.
A tatamin is melegítek egy kicsit, néhány előerősítő feladatot is megcsinálok. Közben végig magamon érzem az itt lévők tekintetét, minden érkező bólint gratulációként vagy csak mosolyog. De csak rám, Snowdent inkább bámulják. Nnnna, megjön Tong. Ő inkább megölne a szemével, de őszintén nagyon leszarom, nem fog ennek a fasznak a véleménye érdekelni. Hallom az Őrnagy hangját, amint sorakozót kiált, beállok a többiek mellé a szélre. Megkapjuk a feladatokat, szépen nekilátok, mintha előbb végeznék, mint a többiek. Örömmel nyugtázom, hogy ma tényleg nagyon jó formában vagyok. Újra sorakozó, megint a szélre állok.
Tökéletes technika? Nekem? Ez ám az elismerés! Tudom, hogy jó vagyok, meg hogy közülük a legjobb, de úgy tűnik, Snowden szerint bárki között a legjobb lennék. Büszkén kihúzom magam és úgy sétálok előre a férfi felé a szőnyegre, először hálásan rápillantva, majd végignézve a többieken. Megállok nem sokkal mellette úgy, hogy mindenki lásson és a küzdelemhez is elég hely maradjon. A ranger akadémiások és a többiek leülnek a tatamin kívülre, én pedig csak állok itt azon gondolkozva, hogy milyen jól esik majd földre vágni Tongot.
Az első jelentkező már jön is, mi már harcoltunk nem egyszer az elején, ez a szőke nő, akit Snowden olyan keményen és megalázóan lenyomott. Velem sem lesz sokkal könnyebb dolga, és ezt tudja is pontosan, mert többször látott már küzdeni. Persze, ez nem riasztja vissza, és ez tetszik benne. Megállunk egymástól másfél méterre és meghajolunk. Szinte azonnal támad, én védek mindent, nem fáradok a visszatámadással. Amint elfogyott a lendület, amivel indított, súlypontomat lejjebb téve jobb lábammal jobbról elgáncsolom és abból a fordulásból bal lábat emelve hátba rúgom, ahogy esik össze. Az én mozdulatom gyors és precíz, alig fejtek ki erőt, a titok, hogy jó helyre rúgjak. Éppen eltalálom, máris kétrét görnyedve esik össze. Ne hari, bocsi! De ez most erről szól.
A következő egy kínai pasi, aki óvatosan közelít, hát akkor én jövök. Mae geri. Kész. Tudta volna védeni, de ennyire gyors támadásra nem számított. Hát a Kaijuk sem fogják őket kímélni, és nem bemutatót tartanak majd, hanem csak támadnak és a győzelem lesz a céljuk. A következő jelentkezőknél sincs nehezebb dolgom, néha a levegőbe is felkerülök, mert úgy ugrom, néha a nyakuk körül, aztán megfogva őket és a padlóra vágva. Néha csak egy jó ütés vesére, vagy bármi. A lényeg, hogy apró, pontos és gyors legyen a támadás és a hárítás is.
Tong van csak vissza. Mosollyal fogadom, ő is, cask ő gúnyossal. Na meglátjuk, mit alkotunk ketten. Nem kell rá vigyáznom, nem kell finomkodnom. Csak Nekimenni és leteríteni, ennyi. De vele nyilván nem ezt fogom tenni, hanem durván bealázni. Vajon szabad? Elnézek Snowden felé kérdőn, mit tehetek ezzel a férfival. Játszhatok-e vele vajon, vagy csak gyakjam le? Azért ott a könyörgés a szememben, hogy hadd játsszak vele kicsit, olyan jól esne. Ma tényleg kirobbanó formában vagyok, olyan könnyűnek és légiesnek tűnik minden.

Snowden
@Snowden hálókabin

Azt sejtettem, hogy rosszul van a bordája, hiszen egy törés nem gyógyul meg egy nap alatt, főleg, ha még rá is erőltetnek. De legalább nem érzi. Mi? Rosszabb? Ja igen. Snowden. Ő egy fogalom, a mazochisztikus, agresszív és könyörtelen célorientáltsággal képezhető le absztrakt síkon. Megértem, hogy nem tetszik neki, hogy nem érezheti a fájdalmát, mert így nem a saját teste részeként értelmezi a bordáját és a sérülését. Márpedig mégis ott van és a harc során nem tudja teljes kontroll alá vonni.
Kijelentésére csak bólintok. Kímélje csak magát. Minél előbb meggyógyul, annál előbb teljesítheti túl újra az eddigi eredményeit és mindenki mást is. És tudom, hogy nem csak úgy mondja, hogy ne aggódjak már, mert nem szokott semmit "csak úgy" mondani. Illetve ha nem szedné a gyógyszereket, akkor érezné rendesen a törést és a feszítést. Ez a tompaság a fájdalomcsillapítók hatása. Fejben lekeverek magamnak egy pofont, és újra megesküszöm, hogy nem csinálok ilyet többet.
Felhúzom mindkét papucsomat, és már indulásra kész vagyok. Valami hiányzik, de mi? Ó, a bögrék! Gyorsan felkapom őket, és a férfi elé lépek, ahogy elkészült ő is. Felágaskodom egy búcsúpuszira, mindkét kezemben egy-egy bögre. Rámosolygok és finoman megcsókolom. Aztán belesuttogom ajkaiba, hogy majd edzésen találkozunk.

@Glas hálókabin

Gyorsan letusolok, még mindig érzem magamon az Őrnagy illatát, sokkal kevesebb tusfürdőt kenek magamra, nehogy eltűnjön. Egész nap szeretném érezni!
Gyorsan felkapom az egyik szürke szerelésem [x], és már indulok is. Bo nem kell, víz kell. Mielőtt indulok, még belenézek a tükörbe, mert mintha belement volna egy szempilla a szemembe. Gyorsan kiveszem, aztán végignézek magamon. Ilyen kisimultnak már nem is tudom, mióta nem láttam magam. Sőt, most mintha szép volnék. Tetszem magamnak. Persze, Snowdennek is. Széles mosollyal lépek ki a kabinomból és indulok az edzőtérre.

Snowden
@Snowden hálókabin

Felém fordul és átölel, mélyet szusszanok, próbálva felébreszteni a testemet is. Ő is ezt teszi, mert testének melege ugyan visszaringatna az álmomba, de a tarkómon érzem a szuszogását. Meleg, mégis kicsit csikál. Nagyon jól esik. Felkel és a fürdőbe megy. Na akkor itt az ideje felébredni. Nagyokat nyújtózom és mellé ásítok is, elfordítva magam mindenféle pózokba, hogy a tagjaim bemelegedjenek. A takaró alatt azért jobb idő van, mint kívül rajta.
Mikor a férfi visszajön, hanyatt fekszem, felhúzott lábakkal, a takaró keresztben hever rajtam. Egyenesen rá nézek lapos pillantásommal, amiből az álmot már egész jól sikerült kidörgölni.
- Jön az edzésre? - kérdezi, és a padlón hagyott ruháimat az ágyra dobálja.
- Ühümm. - felelem. Ki nem hagynám. Lehúzom a takarót és felhúzom a bugyimat, aztán a melltartómat, majd felállok és a nadrágomat is magamra veszem. A pólót a kezembe kapom, de még nem húzom fel, hanem a szekrénynél álló Snowdenhez lépek és hátulról megölelem a derekánál fogva. Megsimogatom hasát, istenem, még mindig milyen finom meleg. Egy puszit nyomok a hátára, aztán elengedem, és felveszem a felsőt is. Ahogy a papucsomat keresgélem, végig Őt figyelem. El sem hiszem, milyen ajándékot kaptam az élettől. Persze, nem ingyen, és meg kell érte dolgozni, de biztos valami nagyon jót tehettem, hogy most ilyen boldog lehetek.
Eszembe jut a tegnap este, ölem felizzik és emlékeztet a kemény szexre. De jó is volt! Azért a jelek szerint tudok járni. Ha nem lennék edzésben, és nem lennék hajlékony, bizony csak "o"-lábakkal tudnék közlekedni. Igencsak fullasztó ütemet diktált, mégis nagyon jól bírta levegővel. Eléggé rondán néz ki a mellkasa, ahol kapott tőlem, és amíg meg nem gyógyul, lelkiismeretfurdalásom lesz, amiért ezt csináltam vele.
- A bordája hogy van? - kérdezem tőle.

Snowden
@Snowden hálókabin

Lekapcsolja a villanyt, majd ahogy visszafekszik, magunkra húzza a takarót. Már nem reszketek, a hűs paplan velem együtt melegszik. Felhúzom egészen a nyakamig, nehogy egy csepp meleg is kiszökjön alóla. Fejem alá teszi kezét, én meg hozzábújok szorosan, átkarolom hasát, és bal lábamat keresztben ráteszem az övére. Ez nem egy birtokló mozdulat, hanem egy biztonságot kereső ölelés teljes testtel, egy teljesen tudatalatti cselekedet. De ha úgy tetszik, akkor a paplannak jelzem, hogy bizony az enyém, és én érek hozzá előbb, nem a takaró puha anyaga.
A mai nap nagyon fárasztó volt, és intenzív testmozgással is fejeztük be. Tagjaim ernyedten pihennek a férfin és mellette, már mozdulni sincs erőm. Szinte azonnal elalszom, előtte mintha még mondanék valamit, de lehet, hogy már csak akartam. Valamit még a mai napról.

Lassan magamhoz térek, a szemem nem nyitom ki. Anélkül is tudom, hogy sötét van. És azt is, hogy Snowden ágyában vagyok, és itt fekszik a hátam mögött. Amennyire még alvó izmaim engedik, elmosolyodom és kicsit hátrébb húzódom, hogy közelebb legyek hozzá, és jobban érezzem testének melegét. Így, így most jobb.
Tudatom viszonylag tiszta, még ha kicsit lusta is még. Anyának és Miekének írni fogok, hogy rangerek lettünk. Edzés is van ma, pont Snowdennel. Az jó, azt szoktam szeretni. Eszembe villan egy tervrajz részlet. Mi ez? Az Infernoé. Miért van ez itt? Ó, igen, tudom már, át kell alakítani, lecsupaszítani a hidat. De miért is ilyen fitt és friss az agyam? Valószínűleg olyasmi idő lehet, amikor fel szoktam kelni, így a testem már fel is ébreszt ilyenkor. Pedig még milyen szívesen feküdnék a férfi mellett.
Még közelebb araszolok, forró bőréhez érek, szinte éget. De jól esik.

Snowden
@Snowden hálókabin

Legördül rólam és elfekszik a jobbomon. Most érzem csak, hogy milyen izzadt vagyok, hasamon és mellkasomon szinte patakokban folyik. Lábfejem, combom és ujjaim vége még mindig furcsán bizsereg, minta gyenge áram ütötte volna. Mozdulatlanul fekszem a hófehér könnyedségben, tagjaim elszálltak és én is csak lebegek. Nagyon lassan válik csak ütemessé légzésem, közben lehunyt szemmel a férfiét hallgatom. Érzem magamon a tekintetét, felé fordítom a fejem. Magával ragad, amit látok rajta, az elégedettség és az élvezet. Ő jól eső boldogságot találhat ajkaimon, és gyönyört a szemeimben. Kinyújtom felé a kezem, testem továbbra sem mozdítom, és ujjaimmal finoman végigjárom szemöldökét, orrának és szájának vonalát. Minden vonását magamba égetem és hagyom, hadd terpeszkedjen szét elmémben.
Nem tudok mást elképzelni, mint hogy mellette legyek. Hogy is volna lehetséges bármi más? Főleg az eddigiek után. Ha nem vele ér majd a vég, akkor halhatatlan leszek. Csak neki. Félig nyitott szájjal, egyre lassabban és kiegyensúlyozottabban lélegzem, az álom kezd szemhéjamra nehezülni. Még nem engedem neki, hogy elnyomjon, hiszen még nem élveztem ki a férfi látványát és az érzést eléggé. A partnerem, a parancsnokom, a szeretőm. Nem. Ő annál sokkal, de sokkal több. Kezemet arca mellett nyugtatom és küzdök az elalvás ellen.
Libabőrözni kezdek, ahogy hűlök le, apró borzongás fut végig gerincem mentén. Talán hozzásegít az is, hogy eszembe jut, hogy az igazi szexnek ilyennek kell lennie, és nem olyannak, mint amiben eddig részem volt. Egy félmosolyra húzódik a szám, tekintetem ködösen ragyog.

Snowden
@Snowden hálókabin

Nem tudom, mióta jár bennem, de nekem nem elég, akarom, hogy még dugjon, erősen, és ne hagyja abba. De nem kell mondanom, tudja Ő. Csak fokozza a tempót, én meg verítéktől nyirkos bőrét csókolgatom, néha alig kapva levegőt. A hajam is már csatakos tincsekben fekszik a párnán, már nem sok kell, hogy elmenjek. Csak állom a lökéseit, hangos nyögéseim és nyöszörgéseim váltakoznak, könyörögni kezdek, hogy ne hagyja abba. Abba nem fektetek energiát, hogy ezt angolul tegyem, de azt hiszem, érti így is, már ha figyeli, mit nyöszörgök a fülébe. Néha még rá is harapok a cimpájára vagy megnyalom sós bőrét, az íze és az illata őrjítő, és én mindjárt kimúlok a karjai között.
Nyitva akarom tartani a szemem és próbálok nagyobbakat lélegezni, de lassan úgy érzem, mindegy, mert a szoba levegője pont olyan nedves, mint mi magunk. Szorítom magamhoz, kapaszkodom belé, és már érzem a felgyülemlő felszültséget ölem mélyén, a határon vagyok, hát nem tartom vissza, hadd jöjjön. A hátam alá nyúl, és így fog, rekedt élvezkedéseim szaporodnak. Ez így teljesen tökéletes, csak ne hagyja abba! Látásom elhomályosodik, a külvilágból semmit sem észlelek, csak a férfi kemény farkát magamban és erős ölelését, forró lélegzetét, amit vállamon érzek.
Hirtelen végigsöpör rajtam a hullám, és akkorát élvezek, hogy körmeim nyomán a vér is kiserken hátából. Csak feketét látok színes foltokkal, hüvelyem összerándul, nem hallok semmit, saját hangomat is alig, amikor szinte felüvöltök. Csak azt érzem, hogy belém lövi forró magját és belülről teljesen eláraszt a kéj. Ilyen hosszú és csodálatos orgazmusom sem volt még igazán.
Kapkodom a levegőt, rebegve nyöszörgök, ahogy kifújom. Egész testemben reszketek az élvezettől, és csak szorítom magamhoz a férfit. Behunyom a szemem és beletemetem arcom nyakába. Csípőm még néha megmozdul, ahogy bennem van, de még azt sem akarom, hogy kihúzza magát, most így jó. Mosolyogni van kedvem. Felemelem a fejem és elfordítom, hogy egy puszit adhassak izzadó borostás arcára. Aztán csak fogom és élvezem az utóhullámok kellemes lecsengését.

Snowden
@Snowden hálókabin

Leveszi pólóját, aztán úgy kap fel, mint egy pihét, én a nyakába karolok, és az ágyra letesz. Mire elkezdeném levenni a felsőmet, Ő már le is kapta, és így az összes többi ruhámat. Teljesen meztelenül fekszem az ágyon, mégsem fázom, testem annyira felhevült. Végignézek a férfin, ahogy Ő rajtam. Lábaimat szorosan összezárom, balomat felé nyújtom a takarón és jobb kezemmel belemarkolok mellembe. Hát nem jön már? Szemébe nézek igézőn és vágytól vadul, ahogy megnyalom a hüvelykujjammat és végisimítom vele magam melltől egészen csupasz szeméremdombomig. Kezemmel egy kicsit elidőzöm itt, majd mikor úgy, ahogy van, lekapja a maradék ruháit, középső ujjamat finoman becsúsztatom nedves hüvelyembe és szélesen széttárom a lábaimat. Gyere csak, ez az!
Fölém térdel, farka a hasamhoz ér, már mindenem bizsereg és annyira akarom magamban érezni. Kihúzom az ujjam magamból és halványan mosolyogva lenyalogatom, miközben végig tartom a szemkontaktust. Eltompult buja tekinteténél nincs vadítóbb látvány, az biztos. Elég csak kék íriszeibe néznem, és máris tökéletesen értem, hogy én vagyok az elejtett vad, ő pedig az oroszlán. Csak azzal a különbséggel, hogy amíg az őzike az életéért küzd, addig én a tekintetemmel már könyörgöm neki, hogy végezzen ki. Most. Azonnal.
Egyre szabálytalanabbul veszem a levegőt, egy hangos sóhaj is elhagyja torkomat, aztán belémcsúszik. Felnyögök, eltátom a szám, majd ahogy újra levegő szorul a tüdőmbe, össze is szorítom a vad csókoktól vörös duzzadt ajkaimat és az orromon fújtatok. Belekapaszkodom erős testébe, ahol éppen érem, ez most a dereka és a válla, markolom és zihálok. Vastag merevedése feszít, de könnyen siklik bennem és egyre erősebbeket lök. Lábaimat átkulcsolom a csípőjén, még nagyobb utat engedve neki. Fejemet hátravetve nyögök, miközben átjár az élvezet, minden porcikámat betölti az érzés. Tudom, hogy nem enged el, csak önkéntelenül húzom magam felé még jobban.
Lassan már karmolom a hátát, ahol belemélyesztem a körmeimet. Ütemesen kapkodó sóhajaim néha apró sikkantásba fordulnak, de valahogy levegőt vennem akkor is kell, még ilyen tempó mellett is. Leengedem a lábaimat a takaróra, balommal fenekébe markolok, aztán erőt veszek magamon, és jobb kezemet felemelem arcához, de aztán csak beletúrok a hajába, és tincseibe markolva lehúzom magamhoz, hogy megcsókolhassam nyakát és beleszuszoghassak. Igen, ez kell nekem. Még, még, csak még...